Nem örülhetnek maradéktalanul a vasárnapi újranyitásnak a kereskedelmi vállalkozások. A cégeknek több ezer új munkavállalót kell felvenniük, amihez jelentősebb béremelésekre lesz szükség, és ez a vasárnapi pótlékokkal együtt már évi több tízmilliárd forintos plusz kiadást jelent.

A boltok vasárnapi újranyitásához összességében több ezer munkavállaló felvételére és több tízmilliárd forint bérpótlék kifizetésére van szükség – mondta a Világgazdaságnak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. 

Vámos György szerint nemcsak a bérpótlék növeli a költségeket, hanem az is, hogy a szakemberhiány miatt időközben sok helyen – több nagy kereskedelmi láncnál akár több mint tíz százalékkal is – emelni kellett a fizetéseket, hogy megtartsák a munkaerőt és megőrizzék a versenyképességét.

A lap arról is ír, hogy míg a múlt hét utolsó napján csak az üzletek 25-30 százaléka vállalta az újranyitást, addig ezen a vasárnapon már majdnem teljesen visszaáll a boltzár bevezetése előtti rend.