Jelenleg nagyjából 75 ezer ember dolgozik munkaviszonyban nyugdíj mellett, a szám idén akár hetvenezerrel is emelkedhet a közterhek mérséklése miatt – mondta a Magyar Időknek a pénzügyminiszter helyettese.

Tállai András hozzátette: a célirányos adócsökkentés ebben az évben 45 milliárd forintot hagyhat a dolgozó nyugdíjasoknál, illetve az őket foglalkoztató cégeknél.

A vállalkozások 21 százaléknyi közterhet spórolhatnak meg tavalyhoz képest, ha munkaviszonyban alkalmaznak nyugdíjast, a munkavállalók pedig 14 százalékos előnyhöz juthatnak. Utóbbit Tállai András egy példával mutatta be: bruttó százezer forintból a múlt évben 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, idén ellenben 85 ezer forinthoz juthat. Így egy év alatt 168 ezerrel több maradhat az érintett zsebében.

Tállai András a legfrissebb adatokat ismertetve elmondta, hogy nagyjából 75 ezer ember dolgozik munkaviszonyban nyugdíj mellett, az ő esetükre vonatkozik a járulékcsökkentés. A megbízással vagy más módon dolgozók létszáma szintén megközelíti a 75 ezret.

A miniszterhelyettes kitért mindezek mellett arra is, hogy – a társadalombiztosítás rendszerének egyik legfontosabb elve szerint – bizonyos ellátások csak akkor járnak, ha a munkavállalók járulékot fizetnek. Mivel ezt a közterhet immár nem vonják le a nyugdíjas dolgozóktól, az érintettek nem számíthatnak táppénzre vagy az úgynevezett fél százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre.

Az új szabálynak éppen az a lényege, hogy a lehető legtöbb pénzt kapják kézhez a fizetésükből a munkaerőpiacra visszatérő nyugdíjasok, s csupán a legkisebb elvonást alkalmazza esetükben az állam. A pénztárcában maradó többlet így jelentősen szélesítheti az érintettek anyagi lehetőségeit, már csak azért is, mert a nyugdíj mellett munkát vállaló személyeket ezentúl is minden olyan társadalombiztosítási ellátás megilleti, amit eddig nyugdíjasként igénybe vehettek.

Ebben semmilyen változás nincs, ugyanúgy jár tehát a kórházi és a háziorvosi ellátás, s felkereshető a szakrendelés is, mint eddig – húzta alá a miniszterhelyettes.

(Forrás: Magyar Idők, PM)