Tizennyolc megyéből összesen hatvannyolc közösség jelentkezett a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei pályázatára, melynek keretében 800 négyzetméter falfelület kifestésére elegendő festéket lehet nyerni. A szavazás elindult, a következő körbe a kategóriánként három legtöbb szavazatot kapott projekt jut majd be.

A Let’s Colour Egyesület projektjében bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás elindulhatott, akik tevékeny részt szeretnének vállalni környezetük megszépítésében. A részvétel során az egyetlen kritérium az volt, hogy a kifestendő falfelületet – amely az adott közösség életében központi szerepet tölt be – a pályázó biztosítsa. A pályázat nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, a festést pedig a közösségek önkéntesen, együtt valósítják meg.

Összefogás a színes közösségi terekért

„Idén kaptuk eddig a legtöbb pályázatot a projekt történetében, örömmel tapasztaltuk, hogy ilyen sokan képesek összefogni egy közösségi ház vagy egy szürke ebédlő újrafestésének érdekében” – mondta Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. A jelentkezéseket idén is két kategóriába sorolták, a 10 ezer fő alatti, illetve a tízezres lélekszámot meghaladó települések külön versengenek. Előbbi kategóriában 24, utóbbiban 44 pályázat szállt versenybe. A beltéri és kültéri falfelületek szinte fele-fele, 33–35 arányban képviseltetik magukat. Az intézményeket tekintve az iskolák voltak a leginkább aktívak: 22 oktatási intézmény nevezett, mellettük 14 óvoda, 6 önkormányzat, és 26 egyéb szervezet (egészségügyi intézet, alapítvány, könyvtár vagy más civil csoportosulás) adta le pályázatát.

Május 20-ig lehet szavazni

Szavazni május 20-ig lehet a projekt weboldalán a benyújtott pályázatokra, az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázat kerül a döntőbe. A döntőbe jutott pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50–50 liter Dulux színes beltéri falfestékkel „vigasztalódhatnak”. A festéseket legkésőbb 2018. augusztus 15-ig kell megvalósítani.

A nevezett települések megyei bontásban

  • Taksony, Szob, Pomáz, Örkény, Pilisvörösvár, Maglód, Sóskút, Ócsa (Pest),
  • Dunaújváros (2), Nagykarácsony, Székesfehérvár, Lepsény, Polgárdi (Fejér),
  • Debrecen (4) (Hajdú Bihar),
  • Rábapordány, Lébény, Sopron Börcs (Győr-Moson-Sopron)
  • Bicsérd, Pécs (2), Szentlőrinc (Baranya),
  • Tiszavasvári, Máriapócs, Tiszalök, Nyírbátor (Szabolcs-Szatmár-Bereg),
  • Berzence, Kaposvár (2) (Somogy),
  • Kiskunfélegyháza (2), Tiszakécske (Bács-Kiskun)
  • Tiszaderzs, Karcag (Jász-Nagykun-Szolnok),
  • Sirok, Füzesabony (Heves),
  • Felsőnána, Bölcske (Tolna),
  • Szentgotthárd (Vas),
  • Sárisáp (Komárom-Esztergom),
  • Bátonyterenye (Nógrád),
  • Nyomár (Borsod-Abaúj-Zemplén),
  • Gyula (Békés),
  • Szentes (Csongrád),
  • Zalaegerszeg (Zala) és
  • Budapest (összesen 19).