Tízből csupán négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni munkavállalóit idén. A legnépszerűbb juttatási forma továbbra is az étkezési hozzájárulás, amelyet a munkába járás költségtérítése és a Szép-kártya követ.

Idén a kis- és közepes vállalkozások (kkv) kevesebb mint fele, 39 százaléka tervez cafeteriát nyújtani dolgozóinak. Ezzel folytatódik a gyakorlatilag négy éve tartó negatív trend, és tízből csupán négy vállalkozás tervezi béren kívüli juttatással támogatni munkavállalóit – derült ki a K&H felméréséből.

Továbbra is egyértelműen az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb cafeteria elem, minden negyedik cég kívánja alkalmazni idén. Ezt követi holtversenyben a közlekedési költségek megtérítése (10 százalék) és a Szép-kártya (9 százalék). Előbbinél ez drasztikus, hét százalékpontos visszaesést jelent az előző negyedévhez képest – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az Erzsébet-utalvány népszerűségét feltehetően növeli majd, hogy idén már nem csak papír, hanem plasztikkártya formában is elérhető. Az új formátum a Szép-kártyához hasonló elven működik majd, hiszen egyetlen elektronikus kártyán egyszerre kezelhető lesz az összes különböző célú felhasználási cél, az étkezési, kultúra, iskolai, sport, ajándék és a gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány is – tette hozzá a szakértő. 

A Szép-kártya esetében azt látjuk, hogy 2015-ben közel 19 százalékkal bővült a K&H-nál a főkártyabirtokosok száma, a kártyán jóváírt és felhasználható keret összege pedig 11 százalékkal növekedett az előző évhez képest. A feltöltések összegét vizsgálva továbbra is a vendéglátás a legnépszerűbb (69 százalék), ezt követi a szálláshely (20 százalék) és végül a szabadidő (11 százalék) – tájékoztatott Kovács Viktor Zoltán.

A cég mérete nagymértékben befolyásolja, hogy milyen arányban nyújt béren kívüli juttatást. Míg a mikro- és kisvállalkozások közel háromnegyede nem ad semmiféle cafeteriát dolgozóinak (63 százalék és 66 százalék), addig a középvállalkozásoknál ez az arány csupán 30 százalék. Ez azt jelenti, hogy tízből hét középvállalkozás egészíti ki a fizetést a béren kívüli juttatás valamelyik formájával.

Régiós szinten is jelentős eltérés mutatkozik a cafeteria alkalmazásának gyakoriságát tekintve. Jelenleg a fővárosban és az Alföldön a legkedvezőbb a helyzet, itt megközelítőleg a cégek fele szándékozik béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak (45 százalék és 44 százalék), míg Pest megyében csupán fele ennyi cég gondolkozik így.