Érzékelhető jelei vannak a hazai tejpiac fehéredésének. Csökkent az import termékek aránya és ezzel az adócsalás is, emelkedésnek indultak a elvásárlási árak, jövőre pedig tovább tisztulhat az ágazat.

Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke a Magyar Időknek azt mondta: a kiskereskedelmi láncokkal kötött megállapodás eredményeként jelentősen emelkedtek a felvásárlási árak a hazai tejpiacon. Szintén kedvező fordulat, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok zömében már 80 százalék felett van a hazai ultrahőkezelt, vagyis az UHT tejek aránya a kínálatban.

Azzal, hogy a minimálisra csökkent az import, az áfacsalások száma is mérséklődött. Mélykuti Tibor szerint az elmúlt hónapokban érzékelhetően visszaszorult a trükközők száma. Azzal, hogy megszűnt az importnyomás és egyre kevesebb áfacsalással érintett termék kerül a magyar piacra, levegőhöz juthat az ágazat, a termelők és a feldolgozók pedig a fejlesztéseken gondolkodhatnak. A Magyar Idők szerint a tervek között szerepel, hogy a földművelésügyi miniszter kiterjeszti a termelők, a feldolgozók és a kereskedők adatszolgáltatási kötelezettségét, így minden piaci mozgás látható lesz a hatóságok előtt.