A háziorvosok elégedetlensége nyomán elhalasztotta az egészségügyi minisztérium az új keretszerződés hatályba léptetését Romániában. Július elsejéig a tavalyi megállapodás szerint dolgoznak az alapellátásban.

Şereş Lucia, a háziorvosok szövetségének Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta: a következő hónapokban kezdődik a tárgyalás az új szerződésről, és bíznak benne, hogy figyelembe veszik a javaslataikat, különben júliusban sem írják alá a dokumentumot.

A szaktárca honlapján korábban közzétett, közvitára bocsátott szerződéstervezet több pontjával sem értettek egyet, ezért kérték az életbe léptetés halasztását.

Az alapellátásban dolgozó orvosok minden évben új keretszerződést írnak alá a biztosítási pénztárral, ez alapján számolják el a szolgáltatásaikat, ha pedig nem fogadják el a megállapodást, tulajdonképpen megbénul az egész rendszer, mert nem írhatnak küldőpapírt, beutalót vagy ártámogatott receptet.

A háziorvosok országos szövetsége arra készül, hogy minden részletre kiterjedő dokumentumot dolgozzon ki, amelyben részletezik a rendszer hibáit, a finanszírozás hiányosságait, és ennek alapján tárgyalnak a minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőivel.

A szakemberek legfőbb követelése, hogy a bruttó hazai termék legalább hat százalékát fordítsák az egészségügyre, és ebből 12 százalékot az alapellátásra – ez utóbbi jelenleg az 5 százalékot sem éri el.