Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma hivatalosan is megtiltotta amerikai termékek eladását a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. Ez érinti a cég telefonjain futó Google-alkalmazásokat is.

A minisztérium rendelete a Huawei 68 leányvállalatát érinti szerte a világban, kéttucatnyi országban. A tárca szóvivője szerint a döntés péntektől lép érvénybe, és érint Huawei-vállalatokat egyebek között között az Egyesült Királyságban, Kanadában, Brazíliában, Japánban és Szingapúrban is.

Ahhoz, hogy a kínai óriáscég amerikai gyártmányú chipekhez és más alkatrészekhez jusson, ezentúl az amerikai kormány engedélye szükséges. Ez érvényes a már leadott megrendelésekre is, amelyeket a kereskedelmi tárca most részletesen áttekint. A licenceket rendszeresen felülvizsgálják majd.

A kormányzati rendeletben azzal érvelnek, hogy a Huawei nem egyszer az Egyesült Államok nemzetbiztonságának kárára vagy külpolitikai érdekeivel szemben cselekedett. Erre példaként egy brooklyni szövetségi bíróságon folyó pert hoztak fel, amelyben azzal vádolják a Huaweit, hogy megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. A kínai vállalat tagadja ezt.

Amerikai törvényhozók és kormányzati tisztségviselők felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi minisztérium rendelete megnehezíti majd a Huawei helyzetét, hiszen sok termékéhez kulcsfontosságú amerikai alkatrészeket használ.

A The Wall Street Journal című lap az egyes amerikai vállalatokat érő károkat vette számba. A lap szerint a Szilícium-völgy tech-cégei érzik meg majd leginkább a tiltást, mivel a Huawei rendszeres üzleti kapcsolatban áll velük. A Qualcommtól és a Broadcomtól például az okostelefonjaihoz chipeket, az Inteltől a mobilhálózat tornyaihoz szükséges alkatrészeket, az Oracle-től pedig szoftvereket vásárol.

Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a cég központjában Sencsenben szombaton a japán médiának adott interjúban hangsúlyozta, hogy vállalata semmilyen illegális dolgot nem követett el. Egyúttal hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy az amerikai intézkedéseknek csak korlátozott hatása lesz a Huawei üzletmenetére és kevéssé befolyásolja a cég hosszú távú növekedési kilátásait.

A Google vasárnap jelentette be, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium rendeletének értelmében felfüggeszti több együttműködését a kínai Huawei Technologies távközlési berendezés gyártó vállalattal. A Huawei ennek értelmében a továbbiakban nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és annak új verzióihoz. Magyar sajtóhírek szerint a cég telefonjain innentől nem lesznek elérhetőek az olyan Google-szolgáltatások sem, mint a Gmail vagy a Google Térkép.

A Google a felhasználók körében felmerült kétségek tisztázására kiadott Twitter-üzenetében leszögezi, hogy az amerikai kormányzati intézkedések maximális betartása mellett, a Google Play Android alkalmazásletöltési szolgáltatás, valamint a Google Play Protect biztonsági szolgáltatás továbbra is a Huawei készülékek rendelkezésére áll.

A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban lévő Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.

(Forrás: MTI, fotó: Huawei)