A brit miniszterelnök szerdán hivatalosan kezdeményezte az Európai Uniónál a brit EU-tagság jövő pénteken esedékes megszűnésének (Brexit) elhalasztását június 30-áig.

A konzervatív párti brit miniszterelnök a Downing Street által közzétett, Donald Tusknak, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnökének címzett levelében közli: jóllehet bízik abban, hogy a londoni parlament ratifikálja a Brexit feltételrendszeréről szóló, eddig kétszer is – jelenlegi formájában múlt kedden – nagy többséggel elvetett megállapodást, erre azonban a kilépés márciusi 29-i határidejéig már nincs lehetőség.

May hangsúlyozza a levélben, hogy a brit jogrendszer alapján a megállapodást az alsóháznak és a felső kamarának, a Lordok Házának is meg kell vitatnia a Brexit-egyezményben foglalt kötelezettségvállalások törvénybe iktatásához.

Levelében Teheresa May részletesen és hangsúlyosan kitér arra is, hogy John Bercow, az alsóház elnöke hétfőn egy 1604-ben kelt parlamenti precedensvégzésre hivatkozva gyakorlatilag megtiltotta a kormánynak, hogy a Brexit-megállapodás múlt kedden elvetett verzióját „változatlan vagy jórészt változatlan” formában újból a ház elé terjessze.

A brit kormányfő a levélben közli azt is, hogy ennek ellenére változatlan szándéka a megállapodás újbóli beterjesztése a ház elé.

May azt kéri ugyanakkor, hogy az újabb alsóházi voksolás előtt az Európai Tanács formálisan hagyja jóvá azokat a kiegészítő dokumentumokat, amelyekről ő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Brexit-megállapodás első, januári elutasítása után, Strasbourgban tartott találkozójukon megállapodott. A maga részéről további javaslatokat kíván előterjeszteni, megerősítendő a kormány elkötelezettségét az Egyesült Királyság belső piacának védelme mellett, tekintettel a Brexit-megállapodásban foglalt, az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését szolgáló tartalékmegoldással (backstop) kapcsolatos képviselői aggályokra. E záradék arról intézkedik, hogy az Egyesült Királyság az ír-északír határ nyitottságának fenntartása végett vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerülne időben olyan átfogó kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné a backstop-záradék alkalmazását.

A Strasbourgban kidolgozott kiegészítő dokumentumok a brit kormány és az EU álláspontja szerint jogilag kötelező erejű garanciát jelentenek arra, hogy az EU nem tarthatja meghatározatlan ideig az Egyesült Királyságot a backstop-mechanizmus hatálya alatt, az alsóház azonban ennek ellenére múlt kedden ismét elutasította a Brexit-megállapodást.

Theresa May a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni alsóházi órájában, az Európai Tanács elnökének küldött levél körüli vitában kijelentette: június 30-ánál későbbi időpontig nem hajlandó halasztani a Brexitet.

A Tusknak küldött levélben is szerepel, hogy ennél hosszabb halasztás esetén az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusban esedékes európai parlamenti választásokon, márpedig a brit kormány megítélése szerint ez sem az Európai Unió, sem az Egyesült Királyság érdekeit nem szolgálná.

Bármeddig tartson is a halasztás, a brit kezdeményezést az EU-ban maradó 27 tagországnak egyhangúlag jóvá kell hagynia.

May szerda este, Downing Street-i hivatalából közvetített – a brit parlamentet szokatlanul élesen bíráló – televíziós nyilatkozatában kijelentette: személyesen is nagyon sajnálja a Brexit késedelmét. Hozzátette: teljesen biztos abban, hogy a brit lakosságnak is „elege van már”, és belefáradt a belharcokba, a politikai játszmákba, a zárt ajtók mögötti eljárási vitákba, abba, hogy a képviselők a Brexiten kívül semmi más olyan ügyről nem tudnak már beszélni, amely a lakosságot érdekli, beleértve az oktatásügyet, az egészségügyet, vagy éppen a késeléses bűncselekményeket.

A brit miniszterelnök szerint a képviselőknek azt kell eldönteniük, hogy olyan megállapodással akarnak-e kilépni az EU-ból, amely a Brexitről döntő népszavazás eredményének megfelelően visszaadja Nagy-Britanniának az ellenőrzést pénze, határai, törvényei felett, védelmezve eközben a munkahelyeket és a nemzetbiztonságot. Dönteni kell arról is, hogy képviselők megállapodás nélküli kilépést akarnak-e, vagy akarják-e egyáltalán, hogy az Egyesült Királyság kilépjen az EU-ból, mert ha nem, az helyrehozhatatlanul károsítaná a közbizalmat nemcsak a politikusok jelenlegi nemzedéke, hanem a brit demokrácia egésze iránt – fogalmazott Theresa May.

Hozzátette: a parlament eddig mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne kelljen választania e lehetőségek közül. Indítványok, módosító javaslatok sorjáztak, anélkül, hogy a törvényhozás egyszer is döntött volna arról, hogy mit akar, a képviselők csak annak kimondására voltak hajlandók, hogy mit nem akarnak.

(Forrás: MTI)