Nem bizonyult testsúlycsökkentő csodaszernek a zöld teában pácolt aszalt japán szilva. A terméket leszedték a boltok polcairól, a forgalmazó megbírságolta a GVH.

Jogsértően népszerűsítette a Belly-Fit erjesztett zöld- és puer teában pácolt japán aszalt szilva megnevezésű étrend-kiegészítő termékét az SCB Trade Kft. A Belly Fit egyes, az egészségre általánosan gyakorolt kedvező hatásával kapcsolatos, a termék összetételére vonatkozó állításai nem felelnek meg az ágazati szabályokban meghatározott reklámozási rendelkezéseknek – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal közleményéből. A GVH a jogsértésért másfél millió forint bírságot szabott ki a társaságra.

Az SCB Trade 2013 júniusa és 2015 szeptembere között közzétett egyes reklámjaiban több olyan állítás jelent meg – például a termék egészségre gyakorolt kedvező hatásaival kapcsolatban (elsősorban testsúlycsökkentésre vonatkozóan) –, amelyekből nem derült ki, hogy az adott tulajdonság pontosan melyik összetevő hatásának köszönhető. A társaság bizonyítatlanul tette közzé a Belly-Fit összetevőjéről a mennyiségi adatokat, azaz: „Bifidobacterium longum, Lactobacillus acidophilus (10 milliárd/nap)”. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ugyanis elvégezte a szükséges méréseket, s nem találta megfelelőnek a baktériumszámra vonatkozó értékelést.

A GVH elfogadta a Rossmann Magyarország Kft. kötelezettségvállalását, így jogsértést nem állapított meg, és bírságot sem szabott ki a társaságra. A Rossmann vállalásai elsősorban arra vonatkoznak, hogy egyes termékek csak a jóváhagyásával jelenhetnek meg Rossmann-logóval, és kizárólag egyéb lépések megtételét követően (OGYÉI szakvélemény megismerésének birtokában) helyezhetők el a kommunikációs felületeken.

A Rossmann vállalása túlmutat a vizsgált kereskedelmi gyakorlaton, így útmutatásul szolgálhat más piaci szereplők számára hasonló kommunikációs tevékenységük alakításakor. Az ügy rámutat a kiskereskedelmi értékesítésben résztvevő szereplők felelősségére (illetve az azzal összefüggő konkrét esetekre) az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos reklámoknál, valamint a korrekt, tisztességes fogyasztói tájékoztatás biztosítása érdekében tehető megfelelési lépésekre – írja közleményében a GVH.

A GVH az SCB Trade-nél a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat egészségügyi problémával érintett, illetve a testtömegükkel elégedetlen fogyasztókat célzott meg, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi közlésekre. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor, hogy az SCB Trade haladéktalanul felhagyott a termék forgalmazásával az NFH laborvizsgálata eredményének megismerésekor, az utolsó darabig visszavonta a terméket a magyar piacról, és kártalanította viszonteladó partnereit azzal, hogy visszavásárolta tőlük a terméket 2015 szeptemberében és októberében.

Az étrend-kiegészítő termékek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezések mellett az élelmiszerek reklámozására vonatkozó ágazati jogszabályokat is, amelyek szerint egészségre vonatkozó hatásról szóló állítás csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően fogalmazható meg, igazolva a megfelelést az ágazati szabályoknak – hívta fel a figyelmet a GVH. A versenyhatósá honlapján olvasható a Fogyasztószerek – Így válasszuk ki a megfelelő „csodaszert”! című tájékoztató, amelyben a fogyasztószerekkel kapcsolatos tudnivalók összegezve találhatók meg, és a fogyasztók útmutatást is kapnak döntésük meghozatalához.