A mosógép, amely két év alatt tönkremegy, de csak egy év kötelező jótállás volt rá, a kenyérpirító, amely hónapokat sem bír, de nincs hozzá alkatrész, ezért eleve lehetetlen javítani, és az általános hozzáállás, hogy ha elromlott valami, akkor újat kell venni. Mindenki találkozott már a jelenséggel, és vérmérséklettől és anyagi lehetőségeitől függően próbált rá megoldást találni.

Több európai fogyasztóvédelmi szervezet is megállapította, hogy egyes termékek sorsa már a tervezőasztalon meg van írva. Így például a készülék eleve a kialakítása miatt nem javítható, vagy valamely funkcionális főalkatrészének az életciklusa a legtöbb háztartásban elmarad az előzetes várakozásoktól – olvasható a Budapesti Békéltető Testület által kiadott Mindennapi fogyasztóvédelem című magazin legfrissebb számában.

Nagyon gyakran előfordul, hogy a néhány éve vásárolt készülékek kapcsán felmerülő minőségi kifogások orvoslása során komoly gondokba ütköznek a fogyasztók. Ha tart is még a jótállás, vagy a szavatosság során a fogyasztó igazolni tudja, hogy a kifogása alapos és a vállalkozás köteles a hibás teljesítésért fennálló kötelezettsége teljesítésére, az gyakorlati akadályokba ütközik.

Stefan Schridde német közgazdász, a Murks? Nein Danke! elnevezésű civil szervezet alapítója szerint a tervezett avulás problematikája nem újszerű, az már az iparosodás kezdetén, a XIX. században is jelen volt, csupán napjainkra hatalmasodott el annyira, hogy az már jelentősen érinti a fogyasztókat. Olyannyira, hogy a VKI elnevezésű osztrák fogyasztóvédelmi civil szervezet felmérése alapján a megkérdezettek 55 százaléka hisz abban, hogy a termékek élettartamának tudatos lerövidítése a gyártók szándékos és szisztematikus magatartása.

A kijavítás alkatrészhiány miatt nem lehetséges. Ez jogszerű indok a fogyasztó számára, hogy áttérjen a kicserélés lehetőségére, a régebbi modelleket azonban a forgalmazók nem tartják, így a kicserélés is problémás, hiszen jogi értelemben véve a csere csak az eredetileg vásárolttal tökéletesen megegyező új készülékre történő cserét jelenthet. A jogszabály egyértelmű: ha a vállalkozás sem a kijavítást, sem a kicserélést nem vállalja, vagy arra a fogyasztó érdekeinek kíméletével nem képes, akkor a fogyasztó visszakérheti a termék vételárát. A termék vásárláskori árából azonban a legtöbb esetben ahhoz hasonló képességű terméket, akár csak egy év elmúltával már nem lehet vásárolni.

Lehetőség még a mással történő kijavíttatás, de a nemzetközi és a hazai tapasztalatok ezen a téren sem mutatnak pozitív képet. A kijavíttatás költsége sok esetben megközelíti egy új termék vásárlásáét – ez szintén tervezési kérdés, például abban az esetben, ha a készülék egyszerű alkatrészének javítása csak egy teljes blokk cseréjével megoldható. De az alkatrészek nehézkes beszerzése – hiszen a forgalmazó is éppen alkatrészhiány miatt nem tudta megoldani a javítást – ezt is megnehezíti, illetve kételyeket ébreszt a fogyasztókban a készülék további hibamentes működését illetően.

A jelenség legfőbb okozóiként az alábbi problémákat ismerték fel:

  • esszenciális jelentőségű alkatrészek nem kellően magas minőségű anyagból készülnek,
  • a kijavítás a tartalék alkatrészek hiánya miatt nem lehetséges,
  • a termékek tervezése nem teszi lehetővé a kijavítást,
  • a termék egy előre meghatározott életciklust követően elromlik, de erről a fogyasztók nem kapnak tájékoztatást a vásárláskor,
  • a magas kijavítási költségek a cserét teszik az egyetlen lehetséges opcióvá,
  • a fogyasztók gyakran cserélik le pl. elektronikai készülékeiket abban az esetben is, amikor azok még tökéletesen használhatók.

Ez a tendencia anyagi kihívások elé állítja a fogyasztókat és egyébként elkerülhető terheket ró a környezetre is. Azt már több kutatás is egyértelműen rögzítette, hogy a tartós fogyasztási cikkek használati ideje az utóbbi évtizedekben drasztikusan lecsökkent, de az még nem egyértelmű, hogy ez mennyiben a megváltozott fogyasztói szokások és mennyiben a tervezett avulás következménye.

Megoldás lehetne az, ha a gyártóknak fel kellene tüntetni a környezeti besorolás mellett a termékek várható élettartamát is. Ahogy az előbbi versenyt gerjesztett a gyártók között, ennek is lehetne hasonló ösztönző hatása, de legalábbis egyszerűbbé tenné a vásárlók számára a tervezést.