Péntek reggelig hivatalosan nem kommentálta Moszkva az értesülést, hogy az Iszlám Állam terrorista akciókkal fenyegette meg Oroszországot.
Sajtóhírek szerint videóüzenetben fenyegette meg az Iszlám Állam terrorista szervezet Moszkvát, amiért beavatkozott a szíriai háborúba. Közölték, hogy hamarosan véres akciókkal büntetik meg Oroszországot.
Vlagyimir Putyin államfő szóvivője csütörtök délután annyit közölt, hogy személy szerint nem tud az üzenetről, de ha lesz, megvizsgálják az eredetiségét.
Az Iszlám Állam már egy éve is fenyegetőzött azt követően, hogy a Krím-félsziget népszavazás útján visszakerült Oroszországhoz. Akkor is akciókat helyeztek kilátásba, valamint bejelentették, hogy Csecsenföldet az IÁ kalifátusának részévé teszik.
Az Iszlám Állam kétszer is magára vállalta a felelősséget az orosz repülőgép egyiptomi katasztrófájáért. A vizsgálat, amiben kairói engedéllyel immár amerikai szakértők is részt vesznek, még hetekig tart. A Szentpétervárra tartó gép fedélzetén 224-en utaztak, valamennyien meghaltak.
Putyin november 6-án megtiltotta, hogy orosz menetrendszerinti járatok közlekedjenek Egyiptomba, azóta tart a turisták kimentése. Két napja több teherszállító géppel sok tonna bőröndöt is elszállítottak.