Termelőcsarnok létesítését tervezi Csíkszeredában a magyarországi Caola Kozmetikai és Háztartási Vegyipari Zrt. Az ipari létesítmény felépítéséről szándéknyilatkozatot írtak alá a cég képviselői a székelyföldi város polgármesterével és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának dékánjával.

A csíkszeredai polgármesteri hivatal közleménye szerint zöldmezős beruházással négyezer négyzetméteres gyár építését tervezik, amely 50-60 személynek ad majd munkát.

Bándi Imre vezérigazgató kifejtette: a Caola a második legrégebbi magyar tulajdonban levő vállalat. 1831-ben hozták létre, majd államosították és a privatizációt követően hanyatlásnak indult. A céget a magyar kormány támogatásával sikerült tavaly ismét fejlődési pályára állítani. Martonvásáron épül jelenleg a Caola telephelye, a második termelőcsarnokot pedig Csíkszeredában képzelik el.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta: gazdaságfejlesztési szakirodát hoztak létre a városházán, és az iroda a szerepének megfelelően befektetőt vonzott Csíkszeredába. A gyár telephelyére vonatkozóan a Caola több javaslat közül választhat. Korodi Attila hangsúlyozta: ha egy tőkeerős új gyár létesül Csíkszeredában, az a beszállító ágazatokban is nagy előrelépést jelent a helyi vállalkozásoknak.

Lázár Ede, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánja arról biztosította a feleket, hogy az egyetem mindent megtesz a szükséges humánerőforrás biztosításáért, és nyitott arra, hogy a tananyagát az új kereslethez igazítsa.

(Forrás: MTI)