Román kormányzati források szerint megtörténhet, hogy a közeljövőben Temesváron közös magyar–román kormányülésre kerül sor.

Hosszú szünet után már a közeljövőben sor kerülhet a közös magyar–román kormányülések hagyományának felélesztésére – írja a Krónika. A News.ro román kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, az ülésre várhatóan Temesváron kerül sor.

A Krónika csütörtökön megkereste a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumot.

A tárca sajtóosztálya közölte: a közös kormányzati csúcs lehetőségének feltérképezése érdekében a magyar és a román illetékes szervek, elsősorban a Gazdasági Vegyes Bizottság és a Kisebbségi Együttműködési Szakbizottság áttekintik a már korábban meghatározott feladatok állását. „Ennek fényében kerülhet véglegesítésre a közös kormányzati csúcs összehívása és a helyszín meghatározása” – közölte a magyar külügyminisztérium.

A közös kormányülések ötletét Teodor Meleșcanu román külügyminiszter vetette fel a magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel folytatott hétfői budapesti tárgyalások során.

Meleșcanu hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megtalálják a megoldásokat, így fejlődhetnek a kapcsolatok mindkét ország előnyére. Egyben kiemelte a rendszeres konzultáció jelentőségét a visegrádi országok és Románia között azokban a témákban, amelyek fontos ezeknek az országoknak.

Szijjártó Péter a találkozót követően arról beszélt: Magyarország jó állam- és kormányközi kapcsolatokra törekszik Romániával, ehhez pedig párbeszédre van szükség.

Hozzátette: azt senki nem vitatja, hogy vannak érzékeny kérdések, amelyek alapvetően a kisebbségekhez kapcsolódnak. Magyarország és Románia 2005. és 2008. között négy közös kormányülést tartott.