Könnyebben elérhető lesz gépkocsival a Balaton északi partja, miután tavasszal átadják a 8-as út várpalotai elkerülő szakaszát, valamint ha megépül az R76-osnak az M7-est Keszthellyel összekötő szakasza.

Jelentős járműforgalmat vihet majd el az M7-esről a zsúfolt nyári hétvégéken, ha átadják a várpalotai elkerülőt a 8-as úton – írja a Magyar Idők.

Székesfehérvártól Veszprémig kétszer két sávos, osztott pályás úton haladhatnak majd a gépkocsik.

A főváros felől érkezők már Székesfehérvárnál letérhetnek a túlzsúfolt M7-esről, és Veszprém körzetéből tíz-egynéhány kilométer közúti haladás után elérik a tópartot.

A Várpalotát elkerülő kilenc kilométeres út két ütemben épül. A város déli határánál az első ütemet, míg Várpalotától délnyugatra a második ütemet kivitelezi a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. konzorciuma.

Az R76-os gyorsútnak az M7-es autópályától Fenékpusztáig tartó 8,6 kilométeres szakaszát a Strabag építi meg, 38,8 milliárd forintos beruházással.