Idén harmadszor jelent meg a Forbes éves listája a leggazdagabb teches vállalkozóiról. A listát Bill Gates vezeti.

A világ tecmilliárdosai most először érnek többet együtt 1 billió dollárnál, vagyonuk 1,08 billió dollár, ami 21 százalékkal több a tavalyinál – írja a forbes.hu.

A 189 milliárdos növekedés fele a tíz leggazdagabbtól származik. Több mint háromnegyedüknek ma nagyobb a vagyona, mint egy évvel ezelőtt. Idén 2,6 milliárd dollárral lehetett felkerülni a listára, míg tavaly 2,2 milliárd is elég volt hozzá.

A leggazdagabb techvállalkozó továbbra is Bill Gates (Microsoft), aki egyben a világ leggazdagabb embere is, a Forbes számításai szerint vagyona 85,4 milliárd dollár.

Egy hónappal ezelőtt az Amazon alapítója, Jeff Bezos rövid időre megelőzte Gatest, de hamar visszaesett és mára 81,7 milliárd dolláros vagyona van. Bezos a tech listán is a második helyen található.

A harmadik helyezett Mark Zuckerberg Facebook-alapító, ő 15,6 milliárddal lett gazdagabb, mint tavaly. A vagyona 69,6 milliárd dollár.

Az első tízben nyolc amerikai mellett két kínai üzletembert találunk. A hetedik Jack Ma (Alibaba) 37,4 milliárd dolláros vagyonnal, míg a nyolcadik Ma Huateng (Tencent), akinek a vagyonát 36,7 milliárd dollárra becsülik.