Mihail Hodorkovszkijt gyilkosságra felbujtás miatt távollétében letartóztatta egy moszkvai bíróság, míg az ügyészség nemzetközi körözés kiadását kezdeményezte.

A Londonban élő volt olajmágnás, az egykori Jukosz vezére ismét bajban van. Szerdán úgy döntött egy moszkvai kerületi bíróság, hogy távollétében elrendeli letartóztatását. Mihail Hodorkovszkijt azzal gyanúsítják, hogy szerepe volt a nyeftyejuganszki polgármester, Vlagyimir Petuhov 1998-as meggyilkolásához, illetve gyilkossági kísérleteket szervezett Jevgenyij Ribin, a konkurens East Petroleum Handelsgas GmbH ügyvezetője ellen.

Hodorkovszkij az orosz államfő legnagyobb politikai ellenlábasa. Tíz évet raboskodott börtönben, majd a Putyin által elrendelt amnesztiával, a szocsi téli olimpia előtt szabadult 2013-ban. Azóta Londonban és Svájcban él. Az ügyről annyit mondott, hogy ahhoz semmi köze, ráadásul 2007-ben azt le is zárták. Az ügyészség szerint viszont most jutottak olyan bizonyítékokhoz, amelyek megalapozzák a perfelvételt.

Hodorkovszkij nem kíván részt venni a procedúrában, s attól sem tart, hogy esetleg nemzetközi elfogató parancsot adnak ki ellene, és Oroszországba szállítják.