Az emberek 75 százaléka aggódik valamilyen váratlan esemény miatt, ugyanakkor nincsenek kellő ismereteik azokról a pénzügyi termékekről, amelyek ezekben a nehéz élethelyzetekben segítséget tudnak nyújtani.

A váratlan eseményekre történő megtakarítás előkelő helyen áll a lakossági megtakarítási célok között. Az előre nem látható problémák megoldására valóban felkészülhetünk nagyobb összegű likvid megtakarítással, erre azonban nincs mindenkinek lehetősége, ráadásul a likviditás ára a − hosszú távú befektetésekhez képest − jóval mérsékeltebb hozam. A családok számára ezért jelenthetnek jó megoldást a kockázati személybiztosítások, hiszen így nem kell nagyobb összeget tartalékolniuk, ugyanakkor baleset vagy betegség esetén jelentős összegű pénzügyi segítségre számíthatnak.

A Groupama Biztosító kutatásából kiderül, hogy négyből három ember tart valamilyen váratlan esemény bekövetkeztétől. Az emberek többsége nem is magát, hanem szeretteit félti jobban: a megkérdezettek 57 százaléka attól tart leginkább, hogy közeli családtagja szenved balesetet. A félelmek listáján ezt követik a betegségek: a gyógyíthatatlan, illetve az életvitelt felborító – például munkahelyvesztéssel járó – bajoktól ugyanannyian tartanak (49-49 százalék). 

Annak ellenére, hogy az emberek döntő többsége aggódik valamilyen váratlan esemény miatt, mindössze 30 százalékuk rendelkezik kockázati életbiztosítással. Az életkor előrehaladtával nő az erre való igény, de az 50-59 évesek körében is mindössze 38 százalék rendelkezik ilyen pénzügyi termékkel. A kockázati életbiztosításokkal kapcsolatban ugyanakkor meglehetősen kevesen rendelkeznek pontos ismeretekkel: a megkérdezetteknek csupán 43 százaléka tudta például azt, hogy egy kockázati életbiztosítás a váratlan események, pl. baleset, súlyos betegség vagy halál esetén nyújt szolgáltatást.

A megkérdezettek arról is véleményt nyilvánítottak, hogy szerintük kiknek lenne a legindokoltabb kockázati életbiztosítást kötniük. Az emberek 29 százaléka szerint a családfenntartóknak, 24 százaléka szerint a gyermeket nevelő szülőknek, 20-20 százalék szerint a hosszabb gyógyulás előtt álló betegeknek és a nagyobb hitelt felvevőknek lenne szükségük biztosítani magukat a váratlan helyzetekre.