Tervek helyett konkrét jogszabály-javaslatokat vár az Európai Parlament az Európai Bizottságtól a társasági adó ügyében.

Június 7-én került a parlament elé a bizottság társasági adóra vonatkozó cselekvési terve, amely többek között egységes társaságiadó-alapra tesz javaslatot. Ez már a második bizottsági javaslat az idén ebben a témában: márciusban az adóügyi határozathozatal automatikus információcseréjét szorgalmazták a tagállami adóhivatalok és a bizottság között.

A csütörtöki vitában több európai parlamenti képviselő hangsúlyozta: a törvényjavaslatoknak olyan közös definíciókat kellene rögzíteniük, amelyek mindenekelőtt a közös adóalap-számítást célozzák, mivel az adó kulcsának meghatározása tagállami hatáskörben marad.

Az egyes multinacionális nagyvállalatokat igazságtalan előnyben részesítő döntések nyilvánosságra kerülése után az Európai Parlament különbizottságot állított fel, amely at vizsgálja, miként tehető igazságosabbá és átláthatóbbá az unión belüli „adóverseny”. A különbizottság novemberben terjeszti majd javaslatait a parlament elé.