Az elmúlt három évtized legjobb reklámzenéiből készített összeállítást a Kreatív Online. A második helyre Presser Gábor 1988-as Malév-zenéjét rangsorolták.

„Önkényesnek is tekinthető akár ez a lista, ami felejthetetlen reklámzenéket sorol fel, de úgy gondoljuk, remek leképezése az elmúlt 30 év olyan reklámkampányainak, amelyekben tényleg kivételesen jó volt a zeneválasztás” – írja a Kreatív Online tízes listájának felvezetésében.

A második helyre Presser Gábor 1988-as Malév-zenéjét rangsorolták. Presser a Kreatívnak tavaly nyáron adott címlapinterjújában elmondta, hogy a Malévtól hazajövet már a cég lépcsőházában kitalálta a reklámzene főtémáját. „A zenében nagyon benne van a 80-as évek sablonos szintetizátoríze, de aki ebben nőtt fel, a zene egyet jelent valami ködös érzéssel, amit talán legjobban a nosztalgia szóval lehet leírni – indokolta döntését a portál.

Az első helyen a Levi’s végzett. Flat Eric, a pimasz kis plüssfigura a főszereplője az ikonikussá vált 1999-es reklámnak, amelyben Mr. Oizo (Quentin Dupieux) francia DJ Flat Beat című számára bólogat egy leharcolt autó anyósülésén.

Harmadik helyre egy édességmárka került. A Cadbury 2007-ben furcsa módját választotta új csokoládéja bevezetésének: Phil Collins halhatatlan In The Air Tonight című számára dobol egy gorilla.

A lista itt olvasható.