A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Bethlen Gábor Alapról szóló törvény értelmében meghirdeti „Szülőföldön magyarul“ nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás ösztöndíj pályázatát.
Mindazon alap-, illetve középiskolás tanulók, akik 1999. augusztus 31. után születtek, azok jogosultak a beadására – írja a hirek.sk.
Mivel Szlovákiában az alapiskola kilenc évfolyamból áll, a 18. életévüket betöltött pályázók egyedi elbírálás alapján kapják meg a támogatást.
A nevelési-oktatási támogatásnak az összege, a tankönyv és taneszköz támogatással együtt 22 400 forintnak megfelelő euró. Ezt az OTP-ben már meglévő, illetve az új pályázóknak a frissen nyitott számlájára a döntés után a BGA Zrt. az OTP-központon keresztül átutalja, illetve, akik nem rendelkeznek ilyen számlával, azok készpénzben, a pénztárnál felvehetik.
Pályázni március 14-ig lehet egy formanyomtatvány kitöltésével.
A Felvidékről minden évben 45-46 ezer pályázat érkezik a BGA Zrt. központjába, a támogatás összességében megközelíti az 1 milliárd forintot.