Tovább súlyosbíthatja a hulladékkezeléssel kapcsolatos gondokat a román kormány új rendelete, amely a kidobott hulladékmennyiség függvényében történő fizetési rendszer bevezetését szorgalmazza – állítja a Zöld Erdély Egyesület.

A helyi viszonyokat figyelembe véve nem hozhat hatékony megoldást az új kormányrendelet, amely a kidobott hulladékmennyiség függvényében történő fizetési rendszer bevezetését szorgalmazza – hívta fel a figyelmet közleményében a Zöld Erdély Egyesület.

A környezetvédelmi szervezet szerint elméletben helyénvaló és üdvözlendő az új rendelet, amelynek célja a szelektív hulladékgyűjtés, illetve az újrahasznosítás ösztönzése az annyit fizetsz, amennyit szemetelsz elv alapján – írja a Krónika.

 A civilek azonban attól tartanak, hogy az intézkedés visszafelé sülhet el. Szerintük sokan eltűntetik majd a hulladék egy részét, hogy kevesebbet kelljen fizetniük.

Jelenleg is elterjedt gyakorlat a szemét patakmedrekbe, erdőszélekre, félreeső helyekre való kihordása, tettesek pedig igen ritkán kerülnek kézre, és akkor is többnyire megússzák egy figyelmeztetéssel.

A Zöld Erdély Egyesület szerint a kormány jelenlegi intézkedése nemhogy megoldaná a hulladékproblémát, hanem tovább súlyosbíthatja: még több szemét kerülhet az illegális lerakókba.

A civilek úgy vélik, a helyzet annál is súlyosabb, mivel a szemetelés „évtizedek óta a legelemibb, leglátványosabb és legismertebb környezeti probléma Romániában”. Épp ezért jogos elvárás lenne, hogy a kormány jól átgondolt stratégiával, a szelektív hulladékbegyűjtő infrastruktúra és az újrahasznosító ipar támogatásával, az átfogó törvényi szabályozás megteremtésével, hatékony intézkedésekkel és szigorú ellenőrzésekkel-büntetésekkel javítson a helyzeten.

„Ehelyett most is egy, a helyi viszonyokat teljesen figyelmen kívül hagyó, sürgősségi kormányrendelettel igazítják hozzá a hazai törvénykezést az európai irányelvekhez. A papírforma ezzel megvan, a statisztika is javul, de a szemét marad, igaz, a szőnyeg alatt” – teszik hozzá a civilek.