A nyugdíjas szövetkezetekben munkát vállaló nyugdíjasok fizetésének a munka törvénykönyve alapján el kell érnie a minimálbér vagy a garantált bérminimum időarányos részét, ugyanakkor esetükben nincs bérplafon.

Ebben a foglalkoztatási formában csak öregségi nyugdíjasok, köztük a 40 éves szolgálati viszonyt követően nyugdíjba vonult női munkavállalók vehetnek részt, korengedményes nyugdíjasok nem – mondta el Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet ügyvezetője. Kováts Balázs szerint a kiskereskedelmi és a gyorséttermi láncoknál, a beszállító cégeknél és az egészségügyi szektorban nagy a munkaerőhiány, ezért vélhetően a nyugdíjasok ezeken a területeken tudnak majd könnyen elhelyezkedni.

A jelentkezésről elmondta, hogy az érdeklődők a szövetkezet honlapján – www.szomszedok.eu – olvashatnak további információkat, valamint itt regisztrálhatnak. Ezt követően a szövetkezet munkatársa veszi majd fel a jelentkezővel a kapcsolatot. A szövetkezetet, egy konzorciumi formában működő országos lefedettségű hálózat, amely négy tájegység alapján Északi és Déli Szomszédok, Keleti Szomszédok, valamint Pesti Szomszédok elnevezésű szövetkezetekre osztható.

A Pest megyei szervezet kivételével – ahol még nem fejeződött be az engedélyeztetési folyamat a cégbíróságon – az északi és a déli szervezetnél már elkezdődött a nyugdíjasok foglalkoztatása, míg a Keleti Szomszédoknál jövő héten állhatnak munkába az idősek. A Déli Szomszédoknál eddig 500-an, az északinál pedig mintegy 80-an érdeklődtek a lehetséges állásokról.

Kováts Balázs kiemelte: a nyugdíjas szövetkezet egy olyan új foglalkoztatási forma, amire az iparnak és a gazdaságnak is szüksége van. A nyugdíjas-szövetkezetekről szóló jogszabály szerint a nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel.

A munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják. Az atipikus és laza foglalkoztatási forma alkalmazására várhatóan elsősorban a kereskedelemben vagy a vendéglátásban lesz igény. (MTI)