Tavaly 28,5 milliárd forintos nettó árbevételt és mintegy 1 milliárd forintos nyereséget ért el a Decathlon a magyar piacon, s ezzel minden idők legsikeresebb évét zárta 2014-ben – mondta a francia sportszerkereskedő áruházláncot működtető Tízpróba Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A vállalat az idei év első 7 hónapjában 17 százalékkal ért el nagyobb forgalmat az előző év azonos időszakához képest – mondta hétfőn Pósfai Gábor a budaörsi áruházban tartott sajtótájékoztatón.

A vasárnapi zárva tartás ellenére a forgalom a korábbihoz képest még nagyobb ütemben nőtt: március 15. óta – hat nyitvatartási napon – 21 százalékkal magasabb forgalmat értek el, árbevételük 20,1 százalékkal emelkedett.

Minden áruházba plusz kasszákat telepítettek, mintegy százzal emelkedett a munkavállalók száma a 16 áruházban, illetve a logisztikai központban; az összlétszám eléri az ezret.

Pósfai Gábor bejelentette, hogy október végén Szolnokon nyílik a legújabb, 17. áruházuk, de a tervek között további áruházak nyitása is szerepel, elsősorban olyan megyeszékhelyeken, ahol még nincs Decathlon áruház. A cég nyolc megyében nem képviselteti magát. Tovább szeretnék bővíteni a tavaly július óta működő online értékesítést.

A társaság 2013-ban 21,4 milliárd forintos nettó árbevételt ér, a Magyarországon idén 10 éves piacvezető sportszer-áruházláncnak több mint 30 százalékos a magyarországi piaci részesedése, ami egyedülálló arány a francia vállalatnál.

Az utánpótlást és a szabadidő sportot támogató Decathlon idén nyáron rendhagyó kezdeményezéssel állt elő, és a „Sportból a legtöbbet” pályázat keretén belül 45 millió forintból tíz általános iskola tornatermét, illetve sportpályáját újította meg Magyarország különböző pontjain.