Megduplázódott a szociális földprogram támogatottjainak száma a korábbi évekhez képest egy idén márciusban kiírt pályázatnak köszönhetően.

A korábbi évek 3500–4000 támogatottjával szemben idén már több mint 7800 család kezdett gazdálkodásba, 32 hazai településen – mondta a Nógrád megyei Magyargécen Langerné Victor Katalin. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a szociális földprogramban részt vevő család portáján tartott sajtótájékoztatót. A programban jelenleg országosan 217 hektárt művelnek.

A Szociális agrárgazdálkodási – szociális földprogram című pályázat céljaira csaknem 130 millió forint állt rendelkezésre, ezt 143 sikeresen pályázó szervezet, közöttük önkormányzatok vehették igénybe. Tíz családonként szakmai irányítókat, agrárszakembereket vontak be az együttműködő szervezetek, hogy segítségükkel a résztvevők megtanuljanak gazdálkodni – mondta a helyettes államtitkár.

Idén a résztvevők eszközbeszerzésre is pályázhattak, összesen 50 millió forint értékben, emellett 17 településen a tartósítás, a piacra jutás feltételeit is igyekeznek javítani. A termékek értékesítésére lehetőség nyílik szociális boltok alapítására is.

A kertkultúra és a kisállattartás támogatására a programban 80 millió forint keretösszeg állt rendelkezésre. A program résztvevőinek először a kertművelésben kell eredményeket elérniük és gyakorlatot szerezniük, állattartásra csak a következő év tavaszától nyílik lehetőségük. Ez Magyargéc településen is így történik: jövő tavaszra a kisgazdaságok tulajdonosai már tyúkokat és kacsákat is kaphatnak.