A 2018. január 1-én hatályba lépett törvénymódosítások megfosztották az adóalanyokat a munkáltatói adómegállapítás intézményétől. Semmi okunk azonban kétségbeesni, a tavalyi évhez hasonlóan az adóhatóság idén is elkészítette az adózók bevallási tervezetét a rendelkezésére álló adatok alapján – írják friss hírlevelükben a Mazars szakemberei.

Változás a tavalyi évhez képest, hogy a NAV már az áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket sem zárja ki az érintettek köréből, részükre is készült tervezet – olvasható a Mazars legfrissebb adóhírlevelében.

Az egyéni vállalkozók azonban továbbra is maguk voltak kötelesek számot adni jövedelmeikről, részükre nem elérhető a tervezet lehetősége. Azok sem dőlhetnek hátra, akik olyan jövedelmet szereztek az adóévben, mellyel szemben költségelszámolás alkalmazható (például ingatlan-bérbeadás), vagy az adóhatóság nem rendelkezik elegendő adattal a jövedelem feltüntetéséhez (például a jövedelem külföldről, vagy ingó/ingatlan vagyon értékesítéséből származik). Ebben az esetben lehetőség van a bevallási tervezet kiegészítésére, vagy beadhatunk egy másik, elektronikus vagy papír alapú bevallást is, mely felülírja a NAV által készített tervezetet. Ezt a lehetőséget azonban érdemes komolyan venni, hiszen annak a felelősségét, hogy a bevallás teljes körűen tartalmazza a jövedelmeket, továbbra is a magánszemély viseli!

Az adóhatósági bevallási tervezet az ügyfélkapun keresztül érhető el. A papír alapon történő postázást március 15-ig lehetett kérelmezni. Aggódni akkor sem kell, ha bárki lecsúszott volna erről a határidőről. Azok, akik nem rendelkeznek még ügyfélkapus hozzáféréssel, elintézhetik a regisztrációt a NAV legtöbb ügyfélszolgálatán, a kormányhivatalokban, illetve postai ügyfélszolgálatokon, melyet követően online elérhetővé válik a bevallási tervezet is.

A tervezetben feltüntetett adatokat mindenképpen érdemes ellenőrizni, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy annak tartalma helytálló. Ha egyetértünk a tervezetben foglaltakkal, nincsen további teendőnk, a benyújtási határidőt követően véglegessé válik a bevallási tervezet. Módosításra, kiegészítésre az adóhatóság eSZJA portálján van lehetőség.

Emellett, ne feledkezzünk meg az adó 1 százalékának felajánlásáról sem, mely a hagyományos, papír alapú rendelkezés mellett szintén az adóhatóság eSZJA portálján tehető meg.

A Pünkösdnek hála idén nyernek az adózók pár napot a bevallás benyújtására, a határidő május 22.