Az agrárgazdaság vállalkozásainak 91 százaléka tud hozzájutni valamilyen fejlesztési támogatáshoz – hangsúlyozta Éder Tamás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eredményeit értékelve az élelmiszeripari körkép őszi rendezvénysorozatának rendezvényén Budaörsön csütörtökön.

A NAK alelnöke, aki az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének is az elnöke, a másik nagy sikerüknek az áfacsökkentést említette. Mint mondta, bizonyos termékek már az 5 százalékos áfa körébe tartoznak, ugyanakkor az előállítók igénylik, hogy további termékeket is vonjanak be a kedvezményes áfacsoportba.

Szólt arról is, hogy az agrártárcával közösen munkacsoportot hoznak létre annak kidolgozására, hogyan szélesíthetik az 5 százalékos áfakörbe tartozó termékek csoportját.

Éder Tamás a rendezvényen tartott bevezetőjében elmondta, hogy a NAK törvényi életre hívása óta eltelt négy évben kereste azokat a feladatokat, amelyekben érdemi munkát tudnak végezni az ágazatban dolgozók érdekében.

Fontosnak tartotta egyebek mellett az élelmiszeriparról kialakult tévhitek eloszlatását, az élelmiszer-előállítás jó hírnevének, továbbá a fontosabb tudnivalóknak az elterjesztését. Példaként említette Éder Tamás az UHT-tejek esetét, amelyről még mindig sokan hiszik, hogy tele van tartósítószerekkel. (MTI)