Jean-Claude Juncker bizottsági elnök szeptember 14-én tarja meg évértékelő beszédét Strasbourgban. Az ezt követő plenáris vitán az EP-képviselők az unió helyzetét és jövőjét vitatják meg, és olyan kulcskérdésekkel foglalkoznak, mint a Brexit, a gazdaság, a menekültválság és a terrorfenyegetettség.

Az Európai Bizottság elnöke 2010 óta minden évben a szeptemberi strasbourgi plenáris ülésen tartja meg évértékelő beszédét, amelyben beszél az elmúlt év történéseiről és arról, hogyan látja a következő év prioritásait az EU számára. Jean-Claude Juncker elnök szeptember 14-én szólal fel az EP-ben, amelyet az EU helyzetéről és jövőjéről szóló vita követ. A parlament sajtósai a frakciók elnökeit kérdezték arról, hogy mit várnak Juncker évértékelőjétől.

Manfred Weber (néppárti, német)

Az európaiak azt várják Európától, hogy konkrét eredményeket mutasson fel a számukra legfontosabb területeken: a biztonságuk, a gazdasági helyzetük és a gyermekeik jövője kapcsán. Európának és a tagállamoknak hatékonyabban kell fellépniük a terrorfenyegetettséggel szemben, meg kell oldaniuk a menekültválságot és tenniük kell a munkahelyteremtésért és a gazdasági növekedésért. Emellett hallatniuk kell a hangjukat globális szinten. Az Európai Bizottság és parlament komolyan veszi a szerepét ebben. A nemzeti parlamenteknek is meg kell érteniük, most, vagy soha.

Gianni Pittella (szocialista, olasz)

Sok mindent megoldottunk már, de még sok van még hátra. A szocialista frakció felhívta a Bizottság figyelmét arra, hogy szükség van a beruházásokra vonatkozó stratégia megújítására és ezzel együtt egy rugalmasabb jogi környezetre az unióban. A migrációs megállapodást és az áttelepítésekre vonatkozó javaslatot át kell ültetni a gyakorlatba, valamint közös biztonsági intézkedésekre is szükség van. Emellett egy igazságosan működő gazdaságot szeretnénk, ahol komoly következményei vannak az adócsalásnak és az összeférhetetlenségeknek. Ha az EU nem tud megfelelni az állampolgárok várakozásainak, az a felbomlásához vezethet.

Syed Kamall (konzervatív-reformer, brit)

Amíg mások több, vagy kevesebb Európát szeretnének, addig a konzervatív-reformer frakció egy jobb Európát szeretne, amely decentralizált alapon, igazságosan, a sokféleséget figyelembe véve, minden tagállamot egységesen tiszteletben tartva működik. Ezeket az alapelveket figyelmen kívül hagyják, ami szkepticizmushoz vezet. Az EU túl nagy ahhoz, hogy mindent központosítsanak és harmonizáljanak. Az emberek választ akarnak a kihívásokra, például a biztonsági problémákra, de nem újabb uniós jogkörök és ügynökségek formájában. Kérdezzük meg a véleményüket arról, hogyan tudnánk jobban együttműködni, ne arról, hogyan lépjünk előre az európai projekttel.

Gabriele Zimmer (baloldali, német)

Egy dolgot világosan látunk a Brexit népszavazás után: az EU nem haladhat tovább ezen az úton. Alapvető változások nélkül ez az egyedi projekt el fog bukni. Az EU jó néhány válságon van már túl és az állampolgárok bizalma megrendült az intézményekben. Juncker és Tusk elnököknek elő kell állniuk a problémák a megoldásával. Nem mehet minden tovább a megszokott módon. Ha a vezetőink nem találnak megoldást a munkanélküliségre és a szociális egyenlőtlenségekre, ha nem találnak közös megoldást a migrációs válságra, és nem képesek arra, hogy biztonságos jövőt biztosítsanak a fiataloknak, akkor az EU egyszerűen eltűnik majd, és vele együtt a legitimitása is.

Rebecca Harms (zöldpárti, német)

Az európai állampolgárok bizalma az EU stabilitásának feltétele. Hogyan nyerhetjük vissza? Úgy, hogy kiállunk amellett, hogy az unió a megoldás a nacionalizmus erősödése ellen és hogy komolyan vesszük az állampolgárok aggodalmait. Olyan politikát kell folytatnunk, amelyben egyszerre kínálunk megoldást a menekültek befogadására és védelmére, kezeljük a menekültválság kiváltó okait és együtt dolgozunk egy biztonságosabb Európáért. Ha felgyorsítjuk a zöld energiára történő átállást, az új lehetőségeket teremt majd a fiatalok számára és segít áthidalni a város és vidék fejlettsége között egyre növekvő szakadékot. Emellett az Apple-ügy bizonyítja, hogy az EU az adórendszerek igazságtalansága ellen is képes hatékonyan fellépni.

Marine Le Pen (ENF, francia)

Az Európai Unió és a drágán működő cselekvésképtelen ügynökségei a válság szinonimái a gazdaság, a szociális ügyek, a pénzügyek, a bevándorlási káosz és a terrorizmus kapcsán is. Alig, vagy egyáltalán nem működik a rendszer, és ha még inkább föderális lesz Európa, ahogy az Európa-pártiak akarják, attól csak rosszabb lesz minden. Amellett, hogy Franciaországnak vissza kell nyernie a szuverenitását, azt is meg kell mutatnia az embereknek, hogy létezik másik út egy szabadabb Európa felé. Erről fogok beszélni a vitán.

Marcel de Graaff (ENF, holland)

Ez az Európai Bizottság már bebizonyította, hogy képtelen megoldani az Európai Uniót sújtó nagy válságokat. Ezért az Egyesült Királyság már elhagyta az EU-t. Mely országok fogjak követni a példáját? Az Európai Unió nem képes elmozdulni a nemzeti szuverenitás irányába. A jelenlegi struktúra helyett a nemzetállamok alkotta közösségnek kell teret adni, amelynek tagjai képesek úgy együttműködni, hogy végül minden fél jól jár. Junckernek le kell mondania, mert nem ő a megfelelő ember ezen célok eléréséhez.

David Borrelli (EFDD, olasz)

Terrorizmus, Brexit, migrációs válság, munkanélküliség, TTIIP… Mindaz, amiről 2016-ban beszéltünk, 2017-ben is kiemelt téma marad. Mindazonáltal egy nap szeretném, ha Juncker arról is beszélne, hogyan hatnak ezek a problémák Treviso, Scandicci, Buonabitacolo vagy Taranto lakosságára – vagyis az átlagemberekre. Az európaiak két világháború ellenére együtt haladnak a közös úton, nem a kihívások, vagy a mögöttük álló erő miatt, hanem mert hittek a képviselőikben. Ezért itt az ideje, hogy a bizalomról és a reményről is szót ejtsünk.

Nigel Farage (EFDD, brit)

Tavaly arról beszeltem, az EU a szétesés állapotában van és valóban így is volt, de kevesen számítottak ilyen elsöprő viharra, ami az elmúlt 12 hónapban sújtotta az EU-t. A bevándorlási válság egy katasztrófa, amely mélyen megrendítette az EU alapjait, miközben a hollandok nemmel szavaztak, a Brexitről már nem is beszélve. Az EU butasággal vagy arroganciával sikeresen keresztülbukdácsolt már nehéz időszakokon, de ez a mostani válság nem fog egyhamar elmúlni.