Az éves áremelkedés üteme harmadik hónapja lassul a júliusi 8,4, és az augusztusi 8,1 százalék után – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Éves összevetésben a feldolgozóiparban 5,8 százalékkal emelkedtek a termelői árak, míg az energiaszektorban 12,5 százalékos volt az emelkedés üteme. A feldolgozóiparban május óta a legkisebb volt az éves emelkedés mértéke, míg az energiaárak (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) a januári 1,8 százalékos ütemről szinte folyamatosan gyorsul. Egy hónap alatt az energiaárak 2,2 százalékkal emelkedtek.

A belföldi értékesítési árak átlagosan 8,2 százalékkal nőttek, ezen belül a feldolgozóipar árai 7,8, a több mint egyharmadnyi súlyú energiaipar árai 9,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A járműgyártásban 4,7 százalékosra fékeződött az éves növekedés üteme az előző havi 5,5 százalékosról. A számítástechnikai termékek termelői ára 5,1, százalékkal volt magasabb a tavaly szeptemberinél, ami 2,0 százalékponttal alacsonyabb a júliusi mértéknél. A gépipar termelői árai 5,3 százalékkal emelkedtek a belföldi értékesítésben, a gumiiparban szintén 5,3, a vegyiparban viszont 11,0 százalékos volt a drágulás mértéke. Az élelmiszeriparban 2,1, a gyógyszeriparban mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek a termelői árak.

Összességében a további felhasználásra gyártott alapanyagok és félkész termékek belföldi termelői árszintje 7,6, a beruházási javaké 4,5, míg a fogyasztási cikkeké 1,4 százalékkal emelkedett, ezen belül viszont a tartós fogyasztási cikkek termelői ára 4,4 százalékkal nőtt.

Az ipar exportértékesítési árai 6,0 százalékkal nőttek a tavaly szeptemberivel összevetve. Ezen belül a 96,4 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 5,2, százalékkal nőttek az árak. Tavaly szeptemberhez viszonyítva a forint 16,45 forinttal (5,33 százalék) gyengült az euróval és 19,78 forinttal (7,64 százalék) az amerikai dollárral szemben.

A járműipar forintban mért exportárai 3,9, a számítógépek, elektronikai, optikai termékeké 4,1, a villamosberendezéseké 6,5 százalékkal emelkedtek. A vegyipari, gumiipari és élelmiszeripari exportárak, rendre, 6,6, 5,4, illetve 3,8 százalékkal emelkedtek, míg a gyógyszeripar külpiaci árai alig 0,4 százalékkal voltak a tavaly szeptemberinél magasabbak.

Az árváltozás hátterében a bérek növekedése, az olajár-emelkedés és a forint gyengülése állt – tette hozzá a KSH.

(Forrás: MTI)