Megújult formában tér vissza az idén ősszel a Budapesti Őszi Fesztivál; szeptember 26. és október 10. között több mint száz programmal várja a közönséget a Budapest Brand Nonprofit Zrt. kortárs programsorozata.

A fesztivál, amelyet harminc éve indított útjára a Fővárosi Önkormányzat, az idén előre kidolgozott tematikus koncepciók szerint is csoportosítja repertoárját.

A kínálatba #ébrenálmodók néven kerülnek azok a produkciók, amelyek korunk ellentmondásait és a folyamatos jelen tébolyát értelmezik művészetükkel, az #együttmozdulók az interaktivitásra nyitott közönséget célozzák, a #várostbelakók új perspektívába helyezik a köztereket, míg az #egymástépítők számára előbbre valók a közösségek és szolidaritás, mint az egyén és a hírnév. A külföldi alkotókat, produkciókat a #welcomeculture sorozatban mutatják be a szervezők.

A Budapesti Őszi Fesztiválon az idén négy kerületben valósulnak meg a helyi jellegzetességekre építő programsorozatok. Az I. kerületben a #szellemóriásokvára korszakos zsenik művészetét idézi fel, a II. kerületben a #margitköz a Margit körút sokáig kihasználatlan tereit tölti meg élettel, a VIII. kerületben az #ezerhangújózsefváros a multikulturális hagyományokat és törekvéseket mutatja be, míg a XI. kerületben az #ablakabartókra új perspektívákat nyit és határátlépésekre hív.

A fesztivál nyitókoncertjével Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünneplik a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A filmrendező személyét és szellemiségét idézi előadásokkal, beszélgetésekkel, vetítéssel a FreeSzemle a Marczibányi Téri Művelődési központban és a munkatársak visszaemlékezése a FUGA-ban.

Az Örkény Színház dupla bemutatót tart Bodó Viktor és Kovács D. Dániel rendezésében. A közelmúltban nyílt Rumbach zsinagógában Mészöly-estet ad Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, Kondor Ádám és Krasznahorkai László műveit mutatja be a Metrum Ensemble, Dukay Barnabást ünnepli a Sound Collective.

A 700 éve elhunyt Dante műveit Hegymegi Máté rendezése, Gyabronka József monodrámája, Nádasdy Ádám előadása, és az olasz NoGravity fizikai illúziószínháza idézi meg.

Először lesz Magyarországon látható Schilling Árpád zágrábi rendezése, Néder Panni berlini előadása és Fehér Ferenc Hannoverben készült koreográfiája, mint ahogy az amerikai-kanadai Viano Kvartett is bemutatkozik a magyar közönségnek.

A Budapesti Őszi Fesztivál égisze alatt valósul meg a 20. UH Fest, az V. Tantermi Színházi Szemle a Jurányi Házban, és az OISTAT magyar központjának látványtervezői kiállítása a margitszigeti Palackozóban.

A fesztivál keretében rendezik meg a Határtalan Design című kiállítást a Kiscelli Múzeumban, valamint a (D)open your move urban dance és kortárs tánc találkozót a Trafóban.

A fesztivál programján szerepel a Budapest100 a Bartók Béla úton és az I. Józsefvárosi Jazzfesztivál a Rákóczi téri Csarnokban.

A Budapesti Őszi Fesztivál a zárónapon a Budapest Maratonnal közös színpadokat állít, és a streetart legkülönbözőbb alkotóit bevonó bulival zárul.

A Budapesti Őszi Fesztivál programjairól a www.bof.hu weboldalon és az esemény Facebook-oldalán találhatók további információk.

(Forrás: MTI)