Tavaly nyolc százalékkal nőtt az önkéntes nyugdíjpénztári tagok vagyona, az ügyfelek átlag egymillió forintot tartottak a kasszáknál.

Tavaly hat százalékkal, 1070 milliárd forintra nőtt a magyarországi önkéntes nyugdíjpénztárak által kezelt vagyon – mondta sajtótájékoztatóján Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége elnöke. Az egy tagra jutó vagyon ennél is nagyobb mértékben, nyolc százalékkal gyarapodott 2015-ben és meghaladta az egmillió forintot.

Míg az önkéntes pénztárak taglétszáma csökkent (1,063 millió fő volt az év végén) tavaly, addig a pénztárszövetséggel együttműködő egészségpénztáraknál a tagok száma két százalékkal nőtt és meghaladta a 740 ezret. Az egészségkasszák összvagyona 2014-hez képest egy százalékkal, 45,53 milliárd forintra emelkedett.

Tavaly befektetési szempontból több nehéz negyedévvel is szembesültek a kasszák, látható volt, hogy a korábban megszokott, akár kétszámjegyű hozamok a következő években már nem lesznek reálisak. A pénztárszövetség elnöke kiemelte: ennek ellenére becslésük szerint tavaly legalább négy százalékos reálhozamot érhettek el a szövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak.

Az elmúlt évben az egyéni befizetések összege 65,2 milliárd forintot tett ki, ami 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A tagok mellett a munkáltatók is aktívabbak voltak az év utolsó három hónapjában. A munkáltatói befizetések összege 9,8 milliárd forintra rúgott a múlt év utolsó negyedében, ami a harmadik negyedévhez képest 7,5 százalékos emelkedést jelentett, de az egy évvel korábbi összegtől 1 százalékkal elmaradt. 

Kravalik Gábor elmondta: az egészségpénztárak esetében tetemesen nőttek a pénztártagok egyéni befizetései, az elmúlt év utolsó negyedévében 6,7 milliárd forintot tett ki ez az összeg, ami két és fészerese a harmadik negyedévben elkönyveltnek, 2014 utolsó negyedévéhez képest pedig 17 százalékos bővülés. A befizetésekből finanszírozott szolgáltatások száma négy százalékkal emelkedett negyedéves összevetésben. Az egészségkasszák tavaly az utolsó negyedévben 1,85 millió alkalommal, esetenként átlagosan 5800 forint értékben finanszíroztak egészséggel összefüggő szolgáltatást.