A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az energiaválság Magyarország gazdaságára gyakorolt hatásainak ellensúlyozása érdekében garanciaprogramot indít a nagyvállalatok és középvállalatok számára a kormány döntése szerint: a Gyármentő likviditási garanciaprogram január elején indul.

Közölték: a vállalkozásoknak jelenleg elsősorban a napi likviditásuk biztosításához, az emelkedő alapanyag- és energiaköltségek megfizetéséhez, továbbá munkavállalóik megtartásához van szükségük forrásra. A szűkülő hitelkínálat miatt ugyanakkor nem, vagy csak magas áron jutnak hozzá finanszírozáshoz, ezért van szükség Gyármentő likviditási garanciaprogram elindítására. Az MFB kezesség- és garanciavállalásának kiemelt célja, hogy a hitelezés élénkítésén keresztül hozzájáruljon a vállalatok versenyképességének fenntartásához és növeléséhez.

A Gyármentő likviditási garanciaprogram keretében az MFB kezességet, illetve garanciát biztosít a minimum 50 főt foglalkoztató, legalább évi nettó 4 milliárd forint (10 millió euró) forgalmat elérő vállalkozásoknak. A program a hazai nagyvállalatok és középvállalati körön keresztül a kisebb cégek számára is segítséget jelent, hiszen közvetve a mikro-, kis- és középvállalati rétegből kikerülő beszállítók is forráshoz jutnak.

A Gyármentő likviditási garanciaprogramot a hitelintézetek az általuk nyújtott szállítói költségeket finanszírozó forgóeszközhitel, folyószámlahitel, illetve a működést finanszírozó hitel biztosítékaként, vagy az ilyen típusú hitelek kiváltására nyújtott hitelhez, valamint az ezek visszafizetésének biztosítékaként a hitelintézet által vállalt kezességhez vagy garanciához vehetik igénybe. Az MFB kezesség- vagy garanciavállalásának mértéke a hitelintézet által nyújtott hitel vagy pénzkölcsön tőkeösszegének, illetve a hitelintézet által vállalt garancia vagy kezesség összegének legfeljebb 80 százaléka lehet, futamideje legfeljebb 5 év, összege maximum 20 milliárd forint.

További részletek és információk az mfb.hu oldalon lesznek elérhetők.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter két hete jelentette be, hogy a kormány, szem előtt tartva a gazdasági recesszió elkerülését, valamint a teljes foglalkoztatottság megőrzését, mérlegelte a helyzetet, és a már bejelentett Gyármentő programon túl, újabb segítségként 200 milliárd forintos keretösszegű Gyármentő garancia- és hitelprogram megindításáról döntött. A két részből álló program 2023. január 1-jén indul. A program egyik elemeként az MFB 100 milliárd forint keretösszegű Gyármentő likviditási garanciaprogramot indít. A program másik elemeként az Eximbank Zrt. 100 milliárd forint keretösszegű Gyármentő beruházási hitelprogramot indít.

(Forrás: MTI)