Hamarosan komoly kihívások érik a hazai nyugdíjrendszert. Az évtized végéig harmadával többen érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt, mint az elmúlt években.

A következő három évben több mint 300 ezren léphetnek ki a magyar munkaerőpiacról. A „Ratkó gyerekek” komoly kihívások elé állítják a nyugdíjrendszert, és a növekvő nyugdíjkiadások előrevetítik a nyugdíjkorhatár folyamatos emelését. Az Y generáció számára – ahhoz, hogy biztosítani tudja boldog nyugdíjas éveit – létfontosságúvá válik a nyugdíjcélú megtakarítás, amellyel a GfK Financial Intelligence 2015-ös kutatása szerint csupán a korcsoport 25 százaléka rendelkezik.

Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szerint ennek a generációnak már természetesnek kell venni az öngondoskodást. A következő néhány évben még nem kell számítani csökkenésre az állami nyugdíjak területén. A probléma valószínűleg 2040 táján jelentkezik majd igazán, amikor a csökkenő népesség és a növekvő élettartam miatt az állami nyugdíjrendszer nem rendelkezik már annyi bevétellel, ami fedezni tudja a kiadásait.

Az így keletkező hiányt a nyugdíjkorhatár emelésével és az állami nyugdíjak csökkentésével fogják tudni ellensúlyozni, ez pedig a nyugdíjasok életszínvonalának romlását vonhatja maga után. A nyugdíjak csökkenése azonban nem feltétlen jelenti, hogy élethosszig kell dolgozni. Egy tudatosan összeállított öngondoskodási portfólióval ki lehet pótolni az államtól kapott nyugdíjat az áhított életszínvonal elérésének érdekében, és azzal tölthetik nyugdíjas éveiket, amivel egyébként is szerették volna – mondja a szakember.

Az öngondoskodási termékek piacán a lakosság és a szakértők körében is nagy népszerűségnek örvend az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás. Ennek oka az alacsony költségek mellett az, hogy szakértők kezelik az ügyfelek hosszú távú megtakarításait, nekik csak egy – később bármikor módosítható – befektetési portfóliót kell kiválasztaniuk a kockázatvállalásuk szerint. További nagy előnye a pénztáraknak, hogy állami támogatásként éves 20 százalékos adó-visszatérítés vehető igénybe az egyéni befizetések után.