A közmunkaprogramból irányítsanak át embereket a szakképesítést nem igénylő munkakörökbe, például mosogatónak, takarítónak – javasolta beszámolójában Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Könnyid László összegezte, hogy a tavaszi tisztújítás óta milyen lépéseket tett meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége – írja a turizmus.com.

A hajdúszoboszlói közgyűlésen elmondta: a statisztikák felfelé ívelő trendet jeleznek: az átlagos szállodai szobafoglaltság 59-60 százalék lehet az idén, a bruttó átlagszobaár 19 800 forintra nőtt, és vidéken is elindult a növekedés. Ugyanakkor a jövedelmezőség nem nőtt ekkorát, mert a költségek is nagy mértékben emelkedtek.

Lobbizásuk eredménye, hogy az Év szállodája projekt nyerteseinek az MTÜ 4,5-5 millió forint marketingtámogatást biztosít.Az MSZÉSZ idei érdekképviseleti tevékenységének egyik legfontosabb eleme a Magyar Turisztikai Ügynökséggel való együttműködés volt. Első számú szakmai partner-szervezetként részt vettek a Kisfaludy program kidolgozásában, kialakították a panziók minősítésének követelményrendszerét, véleményezték a turizmusfejlesztési stratégiát, szerepet vállaltak az MTÜ reklámkampányainak előkészítésében.

Jövőre indul 40 vidéki hotel részvételével egy foglaltság-előrejelzési program.

A szálláshelyi áfa csökkentése akkor kerülhet napirendre, ha először, 2018-ban látszanak a vendéglátóipari áfa csökkentésének pozitív hatásai.

A szövetség továbbra is kiáll egy új, nagy kapacitású budapesti kongresszusi központ megépítése mellett.

Felmerült, hogy Ukrajnából és Szerbiából is be lehetne hozni dolgozókat szállodákba is, ugyanúgy mint már sok ipari termelő üzemben megtették.

Az MSZÉSZ taglétszáma a tavalyi 557-ről 590-re bővült  mind a szállodák, mind a társult tagok többen lettek.