Home Európai Unió Köthető-e szerződés pályázati úton?

Köthető-e szerződés pályázati úton?

0

Pályázati úton való szerződéskötéssel leggyakrabban a közbeszerzések területén lehet találkozni. Azonban a közbeszerzések területén kívül is keletkezhet igény arra, hogy valaki pályázati úton versenyeztesse azokat, akikkel szerződést kíván kötni. Felmerülhet a kérdés, hogy bármely esetben van-e lehetőség pályázat kiírására szerződéskötés céljából, és mik e versenyeztetési eljárás alapvető szabályai?

Pályázati felhívás

A szerződéskötés egyik módja a versenyeztetési eljárás, amelynek keretében az ajánlatkérő fél olyan ajánlati, pályázati felhívást tesz, amelyben több személytől kéri ajánlat benyújtását, azzal, hogy a beérkezett ajánlatok közül a felhívásban foglaltaknak megfelelő, legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevővel köti meg a szerződést. A közbeszerzések szabályozása alá nem tartozó esetekben a felhívást tevő határozhatja meg a versenyeztetési eljárás szabályait, a Polgári Törvénykönyv keretei között.

A versenyeztetési eljárásban az ajánlatkérőt szerződéskötési kötelezettség terheli azzal a személlyel, aki a pályázati felhívásnak megfelelő, legkedvezőbb ajánlatot tette. Az ilyen ajánlattevővel szemben a szerződés megkötését csak akkor tagadhatja meg, ha a felhívásban ezt a jogot előre kikötötte. A pályázati felhívást a felhívásban megjelölt határidő lejártáig vissza is lehet vonni. 

Árra vonatkozó versenyeztetés

A pályázati vagy versenyeztetési eljárásnak többféle szempontja lehet. Előfordul, hogy az ajánlatkérő kizárólag csak az árra vonatkozóan versenyezteti az ajánlattevőket. Ennek sajátos fajtája, amikor az ajánlattevők úgy tesznek ajánlatot, hogy egymás ajánlatát ismerik. Lényegében ezt nevezhetjük árverésnek is. Ilyen esetben ajánlati kötöttsége mindig a legkedvezőbb ajánlatot tevőnek áll fenn, és a nyertes ajánlat kihirdetésével a szerződés a legkedvezőbb ajánlatot tevővel jön létre.

Ajánlati kötöttség 

A versenyeztetési eljárásban ajánlatot tevő az ajánlatához kötve van. Az ajánlati kötöttség a pályázati felhívásban megjelölt határidő lejártától kezdődik, és a felhívásban meghatározott eredményhirdetési időpontot követő 30 napig fennmarad. Szükség esetén ezen időszak alatt a pályázat nyertese és felhívást közzétevő megállapodnak a szerződés részleteiben.

Az ajánlatot a felhívásban megjelölt határidő lejártáig lehet hátrányos következmények nélkül visszavonni. Az ajánlatkérők gyakran élnek azzal a lehetőséggel, hogy a pályázaton való részvételt ajánlati biztosíték adásához kötik, amely leggyakrabban pénzösszeget jelent. Az ajánlati biztosíték arra szolgál, hogy nehezítse az ajánlatok visszavonását. Ha ugyanis az ajánlattevő az ajánlati kötöttség ideje alatt vonja vissza az ajánlatot, akkor a biztosítékot elveszíti. Egyéb esetben a biztosíték a biztosíték a versenyeztetés lezárása után visszajár.