A most keddi vihart követően 1300 kárbejelentést kapott a Groupama Biztosító. A legnagyobb pusztítást a jégesők okozták, a károk átlagos értéke megközelíti a 200 ezer forintot.

A május vége óta tartó viharos időszak a héten is tovább folytatódott. Kedden, az országon átvonuló vihar következtében 1300 kárbejelentés érkezett a Groupama Biztosítóhoz. A biztosító kárszakértői folyamatosan végzik a károk felmérését – derül ki a társaság közleményéből. A legutóbbi események szempontjából kiemelten érintett területnek bizonyul Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, valamint Hajdú-Bihar megye. A három megyében sok helyen dió vagy tojás nagyságú jég esett, ennek következtében 620 kárbejelentés érkezett a Groupamához. Ebből 386 káresetet jelentettek be a jégverés által leginkább sújtott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településekről, elsősorban Rozsályból, Zajtáról, Csengerről, illetve Méhtelekről.

A jégverés az átlagosnál jóval nagyobb károkat okoz: a kárbejelentések nyomán 110 millió forint feletti összeget fizet ki a Groupama ügyfelei részére, azaz az átlagos kárnagyság 180 ezer forint körüli. Ez jóval nagyobb, mint a biztosítóhoz a héten érkezett más típusú, de ugyancsak az extrém időjárásnak betudható károk átlagos nagysága: a viharok és a felhőszakadások átlagosan 55-60 ezer forint kárt okoztak a társaság lakásbiztosítási ügyfeleinél.

A Generali Biztosító tájékoztatása szerint hozzájuk 2016. május 20-a óta mintegy 7000 kárbejelentés érkezett viharok miatt, ezek becsült értéke eléri az 500 millió forintot, a legtöbb kárt ebben az időszakban a villámcsapások okozták, a viharkárok és a jégverésből eredő károk is igen gyakoriak voltak. Területi bontásban Pest megye, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye voltak a leginkább érintettek.  

A legutóbbi, június 21-i jégesőt és vihart követően mintegy 1000 bejelentés érkezett az ország keleti részéből a Generali Biztosítóhoz, a károk többsége ezúttal is vagyonkár, és az eddig regisztrált esetek 75 százalékában a jégverés okozta a problémát, a viharkárok és felhőszakadásból vagy villámcsapásból eredő károk is jellemzőek, a kárbejelentések zöme Békéscsabáról érkezett, de Méhtelek, Nádudvar, Gacsály és Rozsály is az érintett települések között szerepelnek – közölte a Generali.

Az Allianz arról tájékoztatott, hogy május 24. óta több mint 6500 viharhoz kötődő kárt regisztráltak, a becsült kárérték meghaladja a 380 millió forintot. A károk felét beázáskár és villámcsapáskár teszi ki 50-50 százalékban, továbbá a károk több mint 15 százaléka jégveréskár. A kárbejelentések alapján az ország minden régiójában voltak eddig viharok, felhőszakadások, villámcsapások, Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Békés megyékben nagyobb jégverések – tájékoztatott az Allianz. (MTI)