Az új paksi atomerőművi blokkok műszaki és biztonsági kompromisszumok nélkül, határidőre elkészülnek – mondta Süli János, a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának paksi kihelyezett ülésén
A Paks II. Zrt. közleménye szerint Süli János (képünkön) hangsúlyozta: az orosz fővállalkozó kiemelt projektként tekint a Paks II. beruházásra. A tárca nélküli miniszter az aktualitásokról szólva egyebek mellett elmondta, hogy jelenleg az egyik legfontosabb feladat a létesítésiengedély-kérelem több százezer oldalas dokumentációjának összeállítása.
Képviselői kérdésekre válaszolva Süli János leszögezte: a nukleáris biztonság mindennél fontosabb, műszaki kérdésekben nincs kompromisszum. Felidézte, hogy az új blokkok megvalósítása fix áras szerződés keretében történik, a projekt megtérülését pedig az Európai Bizottság is megerősítette versenyjogi döntésének indoklásában. Kitért arra is, hogy az orosz és a magyar fél közösen dolgozik a 40 százalékos hazai beszállítói arány elérésén.
Az ülésen Aszódi Attila államtitkár kifejtette, részletes telephely-vizsgálati munka alapján állapították meg, hogy a telephely alkalmas az új atomerőművi blokkok létesítésére. Lenkei István, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója kérdésre válaszolva elmondta, hogy az új blokkok a legszigorúbb biztonsági szabályoknak és előírásoknak is meg fognak felelni.
A bizottsági ülést követő sajtótájékoztatón Bánki Erik, a testület elnöke hangsúlyozta: az új blokkok létesítésére szükség van, a Paks II. projekt megvalósítása nemzeti érdek. Fontosnak nevezte, hogy a hazai gazdaság és a lakosság áramigényét hazai erőművekben megtermelt, olcsó villamos energiával lehessen fedezni. Hozzátette, az import aránya tartósan 30 százalék körüli, de az idén volt már olyan időszak, amikor meghaladta az 50 százalékot.
Süli János hangsúlyozta, hogy az átláthatóság kiemelt fontosságú a projekt kapcsán, ezért is tartottak kihelyezett ülést. A közlemény szerint a kihelyezett ülésen a bizottságba delegált összes párt képviseltette magát. A testület tagjai az ülés előtt látogatást tettek a paksi atomerőmű látogatóközpontjában és üzemi területén, majd megtekintették az új atomerőművi blokkok telephelyét, a felvonulási területet, valamint a 22/11 kilovoltos transzformátor állomás építési munkálatait. (MTI)