A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara erősíti nemzetközi szerepét, ezzel is segíti a magyar cégek önálló külpiacra lépését.

Fókuszban a külpiacok címmel rendezett külgazdasági évnyitót szerdán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, ahol Joó István, a Külgadzasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára leszögezte, hogy a kamara stratégiai partner a magyar export fejlesztésében. A helyettes államtitkár kiemelte, a magyar kormány elfogadta a 2019-2030-as időszakra szóló Nemzeti exportstratégiát, amelyben szerepel, hogy diverzifikálni kell az exportpiacot, az Európai Unión kívüli magyar kivitel arányát pedig növelni szeretnék.

Joó István emlékeztetett, Magyarország exportszerkezetében az Európai Unió tagországaival való kereskedés mintegy 80 százalékot tesz ki, az odaszállított magyar termékek versenyképesek, magas minőséget és műszaki tartalmat képviselnek. A helyettes államtitkár megjegyezte, a magyarországi beruházásokra egyre jellemzőbb, hogy azok magas technológiai szinten valósulnak meg, és növelik a termelés hatékonyságát.

A Nemzeti exportstratégia alapján 50 százalékkal növelnék 2018-hoz képest 2030-ra a saját termékkel és szolgáltatással rendelkező magyar kkv-k arányát az exportban. A stratégiában kiemelt ágazatokat is nevesítettek, az egészséggazdaságot, az élelmiszergazdaságot, az építésgazdaságot és a kreatív ipart, illetve a digitalizációt, valamint földrajzi irányokat is meghatároztak, a többi között a Nyugat-Balkánt emelték ki – ismertette Joó István, kiemelte, felülvizsgálják az exporthoz szükséges engedélyek kiadásának szabályozását, és ahol kell egyszerűsíteni fognak.

Parragh László, a MKIK elnöke azt hangsúlyozta, hogy a kamara erősíti nemzetközi szerepét, ezzel is segíti a magyar cégek önálló külpiacra lépését. Felhívta a figyelmet arra, hogy a külpiacon is jelen lévő magyar cégek innovációs képessége három és félszeresen felülmúlja a belföldön tevékenykedő kkv-két. A kamara elnöke szerint mindent el kell követni azért, hogy a keleti piacokon is növekedjen a magyar export.

(Fotó: MTI)