Kína és a Közép-Kelet-Európai régió országainak együttműködése, a gazdasági kapcsolatok kiterjesztése minden résztvevő számára egyértelmű előnyökkel jár – hangsúlyozta Varga Mihály a Kína-KKE Befektetési Alap (SINO-CEEF Fund) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

A nemzetgazdasági miniszter nyitóbeszédében elmondta: nagymértékben nyitott gazdaságként és az Európai Unión belül a növekedés motorjának számító Közép-Kelet-Európa részeként Magyarország messzemenően érdekelt a nemzetközi együttműködés bővítésében, különös tekintettel a kínai kapcsolatokra.

Varga Mihály kiemelte: az egyre elfogadottabb nemzetközi szakmai álláspont szerint a világgazdaság jelenleg az alacsony növekedés csapdájában van. A kitörési pontot ebből a helyzetből az jelentheti, ha az egyes nemzeti kormányok a növekedést támogató gazdaságpolitikát folytatnak. Magyarország, a magyar gazdaságpolitika már évekkel ezelőtt meghozta ezt a döntést.

A Kína és Magyarország közötti külkereskedelmi forgalom dinamikusan növekszik, 2016-ban meghaladta a 7,1 milliárd dollárt, ami 8,2 százalékos növekedést jelent a 2015-höz képest – hangsúlyozta Varga Mihály a konferencián, amelyen részt vett Jiang Jianqing a SINO-CEEF Fund elnöke, valamint Gordon Brown volt brit miniszterelnök, a szervezet főtanácsadója is.

A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy fokozatosan erősödnek a kínai-magyar pénzügyi kapcsolatok. Varga Mihály követendő példaként említette a Bank of China, a Kínai Eximbank és a Kínai Fejlesztési Bank jelenlétét a régióban és Magyarországon. (NGM)