Style with ease, azaz – ahogy az angol szleng mondja – steezy a letisztultságot és a könnyed kávézás élményét jelenti egyszerre. Csengeri Richárd, a Steezy Café alapítója arról mesélt a KamaraOnline-nak, hogyan lehet kávéivás révén környezettudatosabban élni.

– Honnan jött környezettudatos kávézó ötlete?

– A feleségemmel régóta szerettünk volna vállalkozást alapítani. Amúgy is nagyon környezettudatosan élünk, így a szívügyünket is belevittük ebbe a kávézóba. Én ráadásul sokat dolgoztam a vendéglátásban, szinte adott volt a lehetőség. Úgy gondolom, hogy a bio-termékeknek és az erre épülő szolgáltatásoknak nagy divatja van most, ebben próbáltunk egy piaci rést megtalálni és azt befedni. Összesen körülbelül fél év alatt hoztuk létre a kávézót a cégalapítástól kezdve az augusztusi kinyitásáig.

– Honnan ered a Steezy név?

– Olyan nevet akartunk választani, amely nem magyar, a nemzetközi elérhetőség miatt. Budapesten lassan nagy múltja lesz a romkocsmáknak, ezt a stílust például kerülni akartuk, mert nagyon sok helyen vannak. Szerettünk volna egy igényes, letisztult helyet. Természetesen fontos volt a kreativitás és a név egyedisége is.

– Miben nyújtanak többet, mint a többi budapesti biokávézó?

– Alapvetően az a specialitásunk, hogy az általunk felszolgált kávé egy fair trade licence-szel ellátott biokávé. A Fair Trade Organisation és az általa kiállított licencek arra jöttek létre, hogy biztosan bio legyen egy adott termék egészen a termeléstől az eladásig. Az a gyártó, amelyik ezeket a licenceket megveszi, vállalja, hogy többet fizet a gazdának a kávéért, aki viszont vállalja, hogy jól gazdálkodik, nem használ vegyszereket, nem vág ki esőerdőket, azaz mindent megtesz a bio termék érdekében. Ezenkívül kávépörkölő-oktatásokat is szerveznek, így egy win-win helyzet alakul ki. Ez jó a pörkölőüzemnek, a termelőnek és a környezetnek is.

– Mi a környezettudatos program lényege?

– Száz százalékban komposztálható papírpoharat használunk, amit ha valaki eldob, akkor is gyorsan lebomlik. Különlegessé a pohárgyűrű teszi, aminek az az elsődleges célja, hogy ne égessük meg a kezünket, miközben fogjuk a poharat. Ez száz százalék cellulóz, ezért ez is gyorsan lebomlik. Ebbe a pohárgyűrűbe tettünk kakukkfű magokat, így a következő a teendő: kávézás után tartsuk meg a poharat, tegyük bele a pohárgyűrűt, földet és vizet, így szépen elkezdhetjük nevelgetni a kakukkfüvet. Ha pedig már nagyon sok van, akkor a poharat is egyszerűen beletehetjük a földbe, hiszen le fog bomlani. Azért is jó, mert a pohár és a pohárgyűrű által keletkezett ökológiai lábnyom nagyon alacsony.

– Más bio termékeket is árulnak?

– Minden termékünk bio. Hatféle tejet, többféle cukrot, édesítőt kínálunk. A péksüteményeink is kézműves péksütemények. A kínálatot igazítjuk a különböző intoleranciákra is, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Nyilván vannak olyan dolgok, amiket nem lehet teljesen bioként megcsinálni, de törekszünk rá, hogy a legtöbb összetevő az legyen.

– Milyen növénymagok vannak a pohárgyűrűben?

– Egyelőre csak kakukkfű, a következő a zsázsa lesz, ami egy csírás jellegű növény, ezért könnyebben növeszthető, nagyobb sikerélményt jelent a fogyasztónak.

– Kik alkotják az elsődleges célcsoportot?

– Mivel a biokávé egy kicsit drágább, mint a hagyományos kávé, ezért a célcsoportunkat azok a kávészerető emberek képezik, akiknek egy kicsit magasabb a jövedelmük. Ezért választottunk belvárosi helyet, mert a belvárosi budapestieknek jellemzően magasabb a jövedelmük és sok turista is jön ide. Vannak olyan napok, amikor alig lehet itt magyar szót hallani.

– Hogy érik el a potenciális és a meglévő vendégeket?

– Csak közösségi médiát használunk, azon belül gyakorlatilag mindent. Offline nem hirdetünk, nem is illene a profilba egy bio kávézónál. Lesz egy olyan akciónk, hogy szétosztjuk a poharakat, és ha valaki visszahozza, akkor kedvezményesen ihat kávét.

– Milyen eredményei vannak eddig a környezettudatos kávézónak?

– Sok visszajelzést kaptunk egyrészt arról, hogy sikerült otthon kakukkfüvet növeszteni. Ez már eleve nagy siker. De ha azt nézzük, hogy mennyien hallottak rólunk, mennyien olvasnak rólunk, akkor elégedettek lehetünk. Anyagiakban mindez még nem mérhető, de pár hónap után ez nem is várható el.

– Mik a rövid és a hosszú távú tervek?

– A rövid távú terv a megmaradás, a hosszú távú pedig a terjesztés, az előrelépés. Szerepel az üzleti tervünkben, hogy legyen több saját egységünk. Később akár létrejöhet egy franchise-rendszer is Budapesten, vidéki városokban és remélhetőleg külföldön is.

Fotó: Kardos Ildikó Photography

Kovács Réka Fruzsina