Nyugalmat és stabilitást kell az oktatásügybe vinnie az új tárcavezetőnek, Peter Plavčannak, miközben az oktatásügyi alkalmazottak egy része továbbra is sztrájkkészültségben van.

Miroslav Beblavý független honatya azt állítja, hogy az oktatási tárcának ma leginkább olyan erős vezetőre van szüksége, aki a mérleg nyelvét képezné a politikusok, valamint tekintélynek számítana a pedagógusok és a közvélemény között, az új tárcavezetőt nem ilyennek tartja – írja a hirek.sk.

„Ahelyett egy egész életében hivatalnokként ténykedő személyt kapott a szakma, aki ugyan mindenkivel ki tud jönni, de nyilvánvalóan sok mindent majd nem ültet át. Ez egészében véve nem jelenti a miniszter minősítését” – mondta el Plavčanról (a fotón), aki már közel húsz éve tevékenykedik a tárcánál.

Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint Plavčan pártkönyve nem szolgált jelölése feltételéül. „Felelősségteljesen leültem valamennyi jelölttel, és kiértékeltem a személyes ambícióját, felkészültségét és szaktudását“ – mondta Danko.

Danko Plavčanra olyan leendő miniszterként tekint, aki képes az oktatásügyben meglevő feszültség enyhítésére és a pénzügyminiszterrel folytatandó kommunikációja során biztosíthatja  az oktatásügy számára szükséges pénzeket.

Az új miniszter saját első feladatának azt tartja, hogy lecsillapítsa az oktatásügyben kialakult helyzetet. Szükségszerű lesz mielőbb, nagyon gyorsan tárgyalni a szakmai szervezetekkel és a szakszervezetekkel“ – nyilatkozta.