A lakáspiacon a forgalom felfutása magával hozta a beruházói aktivitás emelkedését. Az idei első kilenc hónapban két és félszer annyi új építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban.

Az idei első három negyedévében 5307 új lakás épült Magyarországon, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az épített lakások száma Budapesten 22, a megyei jogú városokban 29, a többi városban 5,9 százalékkal emelkedett, a községekben ugyanakkor 4,9 százalékkal csökkent – közölte a KSH.

A természetes személyek által épített lakások aránya 58-ról 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 41-ről 51 százalékra emelkedett. Az új lakóépületek között 56-ról 47 százalékra csökkent a családi házban épült lakások aránya, míg a többszintes, többlakásos épületekben használatba vetteké 34-ről 43 százalékra nőtt. A használatba vett lakások átlagos alapterülete hat négyzetméterrel 94 négyzetméterre csökkent.

A kiadott lakásépítési engedélyek és bejelentések száma együtt 21 414 volt, majdnem két és félszerese, ezen belül Budapesten és a megyei jogú városokban közel háromszorosa az előző év azonos időszakában mértnek. A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 90 százalékkal több, összesen 9172 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott építési engedélyek száma (4989 darab) 50 százalékkal emelkedett.