A 2007–2013-as fejlesztési ciklus pénzügyi zárása előtt néhány hónappal nagyon sok projekt van elmaradásban. A kormány frissítette a listát, és hamarosan dönt arról, melyik projektek esnek ki a kiskosárból.

Már csak pár hónap van hátra a 2007–2013-as fejlesztési ciklus pénzügyi zárásáig, ez év decemberéig nem csak a támogatott fejlesztéseket kell befejezni, hanem a pénzügyi elszámolást is le kell zárni minden futó fejlesztés esetében. A pályázatokon nyertes vállalkozásoknak, állami intézményeknek, háttérintézményeknek ki kell fizetniük szállítóikat – olvasható a miniszterelnökség közleményében.

Sok olyan állami fejlesztés, amelynek esetében a miniszterelnökségen „kockázatosnak ítélik a megvalósítás lehetőségét”. Pár hónapon belül döntenek arról, hogy mely fejlesztést törlik a támogatott projektek közül. A gazdasági élet szereplőit ezzel a lépéssel párhuzamosan levélben értesítik, ha fejlesztéseik megvalósítását kockázatosnak ítélik. Mindenkire vonatkozik ugyanakkor, hogy ha késedelmes projektje van folyamatban, annak lezárásáig a Széchenyi2020 pályázati rendszerben új támogatást nem kaphat az államtól – figyelmeztet a közlemény.

A lista felettébb hosszú; a pályázó neve szerint lehet benn keresni.

A késedelemben lévő projektek listája itt érhető el.