Az év első felében 57,9 milliárd dollár befektetői tőke áramlott 875 tranzakcióval a fintech szektorba a világon, ami rekordnak számít, ez több, mint tavaly az egész évben. A tranzakciók száma 5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
A félévet két óriás-tranzakció húzta fel, az Ant Financial 14 milliárd dolláros tőkeemelése, és a WorldPay 12,8 milliárd dolláros felvásárlása – közölte a KPMG könyvvizsgáló. Taksz Ildikó, a KPMG pénzügyi szolgáltatásokért felelős magyarországi partnere kiemelte, hogy nemcsak a már érett cégekbe történő befektetések növekedtek, hanem az új vállalkozások iránt is jelentősen nőtt az érdeklődés.
A befektetők több szektor iránt is érdeklődtek, az adatelemzés, a mesterséges intelligencia és a szabályozói megfelelés támogatása egyformán izgalmasnak bizonyult. A trendet a szakember szerint nem kizárólag az Egyesült Államok és Kína alakítja, a top100-tranzakciók listájára brazil és japán cégek is feliratkoztak, és Európa sem maradt le.
Az Egyesült Államokban az első félévben 14,2 milliárd dollár befektetést vonzott a fintech szektor, amiből 5,5 milliárdot kockázatitőke-befektetők hajtottak végre 276 tranzakcióval. Európában 26 milliárd dollár érékű fintech befektetés történt 198 tranzakcióban, a fintech befektetői piac túlnyomó részét a top 4 befektetés adta. Itt a brit Worldpay felvásárlás mellett három másik ügylet – Nets, iZettle és az IRIS software – játszott kiemelkedő szerepet, hiszen ezekbe együtt 22,4 milliárdot fektettek be.
Európán belül az Egyesült Királyság a jelentés alapján megőrizte vezető szerepét ezen a piacon, a brit cégek önmagukban több mint 16 milliárd dollár tőkét szereztek az első félévben. A skandináv országok fintech cégei feljövőben vannak, a top 10 európai tranzakció közül három is skandináv országban történt: a Nets dán alapítású, az iZettle és a Nordax Group pedig svéd.
A KPMG elemzése alapján az egy tranzakcióra jutó tőke mértéke Ázsiában emelkedett legjobban, 25 millió dollárról 37,7 millióra, így már Ázsia mondható a világ legdinamikusabb fintech piacának. (MTI)