A Hungary NEXT olyan új projektet indított az elmúlt hetekben, amely a hazai gyakorlatban több szempontból is unikálisnak számít – írja Bódis Gábor, a Hungary NEXT ország-márka műhely alapítója.

Sopron kivétel nélkül pozitív asszociációkat ébreszt mindannyiunkban, ugyanakkor nem sokat tudunk róla, egy-két kiüresedett vagy nem túl megnyerő szlogent talán fel tudnak idézni az olvasók is. A hűség városa, tűztorony, ott a sör, a VOLT fesztivál. Még beugrik a Fertő is, de leginkább az, hogyha már Sopronban vagyunk, ruccanjunk át a sógorékhoz, netán munkát is vállalva.

Ezért határozta el a NEXT, hogy ezen imázson fordít. Akkor (SO), összerántja az érdekelteket, kommunikál (PR), felkapcsolja mindazt (ON), amit kapcsolatépítés terén lehet, és elkezdi Sopron és térsége márkájának tudatos és professzionális megalkotását.

Projektünk, reményeink szerint a teljes turisztikai régió brand-boostere, azaz márka-alkotó munkatársa, támogatója, influencere és nagykövete lesz, együttműködést kezdeményeztünk a város parlamenti képviselőjével, a turisztikai desztináció menedzsment szervezet vezetőivel, helyi turisztikai szakemberekkel és vállalkozókkal, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) is, amely kiemelt és első körös fejlesztési régióként definiálta a Sopron—Fertő térséget.

Nem egyedülálló ez a megközelítés és gyakorlat, elég felidézni, hogy tavaly a minden szempontból sikeres vizes világbajnokság hivatalos kommunikációs teamjét kívülről, kezdetben think-tank, majd do-tank szerepvállalással fiatal, kreatív és innovatív kollégák segítették.

A Hungary NEXT csapatát is bevonta 2017-ben az MTÜ a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia (NTS 2030) márka-vonatkozásainak értékelésébe, amely meghatározza, hogy nem pontszerű, hanem hálózatos desztinációfejlesztés a cél.

Ez az irány ráerősít arra a NEXT-es álláspontra, hogy nem adminisztratív határokon belül, azokat sokszor nevesítve is, hanem azokon átívelve, az értékeket autentikusan, logikusan és maradandóan bemutatva érdemes kommunikálni, úgy, hogy figyelembe vesszük a látogató mozgásvonalát, vásárlási szokásait. Nem is turistáról, hanem úgynevezett „destination shopper”-ről kell gondoskodnunk, nem „information desk” módon, hanem „customer care” gyakorlattal.

Sopronban tehát eljött az idő, hogy új nézőponttal, a város értékeiből építkező, ugyanakkor modern arculattal és üzenettel, trendi és vonzó, a lehető legkompetensebb módon, az érintetteket természetes partnerként kezelve, együtt pozícionáljuk a várost és a régiót, az egyre fokozódó versenykörnyezetben.

De hogyan dolgozunk a gyakorlatban? Láthatóak a lépések a #brandsopron gyorslink segítségével a legtöbb közösségi média-felületen. Már a munka-modell sem a megszokott. Több workshopot indított a Hungary NEXT a projekt kapcsán, három kisebb szakértői csapat állt fel, és egy már kész ütemterv szerint végzi a munkát. Sopronban, Budapesten és Kismartonban is egy-egy alkotó team adja össze tudását, tapasztalatát annak érdekében, hogy a lehető legszínvonalasabb és legsikeresebb márka-koncepciót alkossa meg.

Miért van szükség a kismartoniakra? Nos, aki beszélt már burgenlandival, tapasztalhatta, hogy fővárosukként tekintenek Sopronra, fontos nekik, szeretik – fontos tehát az ő víziójuk, értelmezésük is. Sőt, a munkacsapatok olyan szerencsésen álltak össze, hogy Kőszegről és Győrből is érkeztek szakemberek, de van olyan kolléga is, aki távol-keleti szemmel is képes vizsgálni a helyzetet, hiszen több évig élt ott. Szerencsére a Z-generáció is képviselteti magát!

A gazdasági vonatkozású jelenségeket, amelyek nyilvánvaló hatással vannak a turizmus szolgáltatási oldalára, mi nem szeretnénk megoldani, de hiszünk abban, hogy helyesen célzott és modern csatornákon történő, a régiót egységben láttató eszközökkel és vizuális világgal vonzó attrakció lesz Sopron és a térség magasabb vendégszámot érhet el azzal, hogy egyszerűen többet mondunk, hallunk, beszélünk róla, mutatunk meg belőle. Becsekkolunk a városba, felfedezzük, szippantunk egy jó nagy adag friss levegőt a Lővérekben, és átruccanunk a Lajtán-túlra mi, magyarok, de szomszédaink is átruccannak majd hozzánk a nagyívű fejlesztéseknek köszönhetően.

A szerző:

Bódis Gábor,
a Hungary NEXT ország-márka műhely alapítója