A kormány sertésstratégiája szerint „belátható időn belül” 7 millióra kellene nőni az állománynak. A cél az idén – úgy tűnik – kicsit távolabbra került.

A sertések száma 3 millió volt június 1-jén, a 2015. decemberi és júniusi állománynál egyaránt 99 ezerrel (3,2 százalékkal) alacsonyabb; az anyakocák száma (183 ezer) egy év alatt 21 ezerrel (10 százalékkal) csökkent – tájékoztatott a KSH.

Növekedési pálya?

Egy évvel ezelőtt Fazekas Sándor még arról számolt be, hogy a kormány 2012-ben elfogadott sertésstratégiájának eredményeként növekedési pályára állt az ágazat. A földművelésügyi miniszter tavaly szeptemberben még elmondhatta: a sertésszám csökkenés megállt, az egyedszám az előző két évben folyamatosan növekedett, 3 millióról 2014 végére 3,2 millióra. A cél a 7 milliós egyedszám elérése belátható időn belül – szögezte le a miniszter.

Gazdasági szervezetek, egyéni gazdaságok

A sertésállomány 74 százalékát gazdasági szervezetek, 26 százalékát egyéni gazdaságok tartják. Az 1990-es évek elején még többségben lévő háztáji tartás évről évre háttérbe szorul: 2016. júniusra a háztartásokban tartott sertések száma már csak 778 ezer volt.

A gazdasági szervezetek sertésállománya az elmúlt 1 év alatt 67 ezerrel (2,9 százalékkal), az egyéni gazdaságoké 32 ezerrel (4,0 százalékkal) csökkent. Az anyakocák száma 2015 júniusa óta a gazdasági szervezetek esetében 13 ezerrel (8,4 százalékkal), az egyéni gazdaságok esetében 8 ezerrel (16 százalékkal) kevesebb lett.

A sertésállomány kor, ivar, illetve hasznosítási irány szerinti összetétele a következőképen alakult 2015 december és 2016 júniusának vége között: a malacok száma 22 ezerrel (3,1 százalékkal) nőtt, miközben a süldők száma 39 ezerrel (5,5 százalék) a hízósertések száma pedig 68 ezerrel (4,8 százalékkal) csökkent.

Felvásárlási árak, átlagos tömegek

A vágósertés felvásárlási ára 2016 első öt hónapjában 6,4 százalékkal mérséklődött, a vágósüldőé 32 százalékkal nőtt 2015 azonos időszakához viszonyítva. 2016. január 1. és május 31. között a vágómalac és a vágósüldő felvásárlása 5 ezer darabbal (33 százalékkal), a vágósertésé 63 ezerrel (3,7 százalékkal) nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A felvásárolt felnőtt vágósertések átlagos tömege 117 kilogramm volt. Ugyanebben az időszakban a malac, süldő és a hízósertés piaci átlagára 5,2, 13, illetve 16 százalékkal alacsonyabb volt a 2015. azonos időszakinál.