Marija Sarapova már csak a 12, helyen található a világ legjobb női teniszezői között.

A hétfői világranglista alapján az orosz sztárversenyző csak a 12. helyen szerénykedik. Nem véletlenül, hiszen márciusban a doppingbotránya miatt felfüggesztették a játékjogát. Márciusban azonnal ki is pottyant a top 10-ből, akkor a 7. helyről a 11. helyre került a nemzetközi szövetség, a WTA rangsorában.

Sarapova olyan szert szedett hosszú éveken át, amely idén januártól felkerült a tiltott szerek istájára. Erről a versenyző maga számolt be sajtótájékoztatóján.

Ügyében a döntés júniusban születhet meg, noha az első meghallgatását még március végére tűzték ki, de azt elhalasztották. Júniusig semmilyen versenyen nem vehet részt. Minden bizonnyal azt követően sem, mert eltiltás várhat rá. Ez egyben azt jelenti, hogy Párizsban a Roland Garroson biztos nem indul, és biztosra veszik, hogy a riói nyári olimpiát is kénytelen lesz kihagyni.

A rangsor élén Serena Williams áll, megelőzve Angelique Kerbert és Angnieszka Radwanskát.