A kaliforniai városban – az Egyesült Államokban egyedülálló módon – betiltják az elektromos cigaretták árusítását.

Erről egy amerikai közszolgálati rádió számolt be kedd este. A San Fransisco-i önkormányzati felügyelőbizottság tagjai egyhangúlag szavazták meg az elektromos cigaretták forgalmazásának tilalmát a városban, ezzel San Francisco az első amerikai város, ahol ilyen tilalmat hoztak az e-cigarettákkal szemben. A tiltás egyelőre csak átmeneti, addig marad érvényben, amíg az amerikai gyógyszer-és élelmiszerfelügyelet (FDA) el nem végzi a forgalmazáshoz szükséges vizsgálatokat.

„Ez döntő lépés annak érdekében, hogy elejét vegyük újabb fiatal nemzedékek nikotinfüggőségének” 

– nyilatkozta a szavazás után Dennis Herrera, a város ügyésze, aki egyike volt a javaslat előterjesztőinek. Herrera úgy fogalmazott, erre a döntésre nem lett volna szükség, ha a szövetségi kormányzat jól végzi a munkáját. 

„Az e-cigarettákat a törvény előírása szerint nem lehet forgalmazni a szövetségi gyógyszer-, és élelmiszerfelügyelet (FDA) felülvizsgálata nélkül. Valamilyen oknál fogva az FDA eddig nem tett eleget e törvényi kötelezettségének, és ha a szövetségi kormány nem lép, megteszi ezt San Francisco városa” 

– tette hozzá Herrera.

London Breed polgármesternek most tíz nap áll rendelkezésére, hogy aláírja az erről szóló határozatot, amely az aláírást követően hét hónap után lép érvénybe. A határozat tiltja az e-cigaretták online-forgalmazását is a városban.

Az elektromos cigaretták gyártásában vezető szerepet betöltő Juul Labs nevű cég – amelynek székhelye éppen San Franciscóban van – a sajtóhoz eljuttatott közleményben reagált a történtekre, a kommünikében Ted Kwong szóvivő hangsúlyozta, hogy azok a felnőttek, akik eddig e-cigarettával éltek, most majd kénytelenek lesznek visszatérni a sokkal károsabb, halált okozó cigarettákhoz, az aktív dohányos felnőttektől pedig a rendelettel megtagadják a lehetőséget, hogy az e-cigarettára térjenek át, és mindezeken kívül a tiltás életre hívja az e-cigaretták feketepiacát is. A cég álláspontja szerint a megoldás nem a tiltás, hanem a fiatalabb korosztályok e-cigarettához férésének és használatának megvitatása. A vállalat szóvivője ugyanakkor megjegyezte, hogy a Juul Labs osztja a város vezetőinek azt a célkitűzését, hogy távol tartsák a fiatalokat az e-cigarettáktól.

„Évtizedeken keresztül harcoltunk a nagy dohánygyárak ellen, és most újból harcolnunk kell az e-cigaretták ellen” 

– nyilatkozta Shamann Walton, az önkormányzat egyik tanácsnoka.

Az Egyesült Államokban 18 éves kor betöltése után lehet dohányárut vásárolni, Kaliforniában és 15 más tagállamban azonban ez a korhatár 21 év. Ennek ellenére az e-cigaretták terjedése rohamos a tizenévesek körében. Az NPR információi szerint a múlt napban minden ötödik középiskolás jelezte, hogy e-cigarettát használ. Ez a duplája a 2017 májusában mért adatoknak. Ráadásul már a nyolcadikos diákok körében is erőteljesen terjedőben van az elektromos cigaretta.

Az amerikai közegészségügyi tisztségviselők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy van ok aggodalomra a fiatalok körébent terjedő e-cigaretták miatt, hiszen a nikotin – ebben a formában is – erőteljesen károsítja a fejlődésben lévő agyat. A Járványkezelési – és Megelőzési Központ (CDC) szakemberei pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy az elektromos cigarettával élők könnyebben szoknak rá a hagyományos cigarettákra.

(Forrás: MTI, Fotó: Népszava)