Az alkalmazottak a betegszabadságuk első tíz napjára több táppénzt kapnak – döntött a szlovák parlament. A cégek nem örülnek ennek.

Rastislav Machunka, a szlovák Munkáltatói Társulások és Egyesületek Szövetsége (AZZZ) alelnöke szerint a javaslat mindenfajta elemzés nélkül került jóváhagyásra, ami a rossz jogszabályalkotás mintapéldája – írja a hirek.sk.

A parlament keddi döntése alapján a kivetési alap a szlovákiai átlagfizetés másfélszereséről a kétszeresére nő, tehát az idei 1 287 euróról 1 766 euróra. Ez annyit jelent, hogy az 1 287 euró átlagfizetéssel rendelkező alkalmazott betegszabadsága első 10 napjáért magasabb táppénzt kap majd.

Az AZZZ alelnöke az ilyenfajta törvényalkotást komolytalannak nevezte. „Ha a javaslat háromoldalú egyeztetésre került volna, nyilvánvalóan tudtuk volna prezentálni, hogy ellentmondásos” – hangsúlyozta Machunka.

A jogszabályalkotást Martin Hošták, a Munkáltatók Országos Uniója (RUZ) elnöke is bírálta. Mint mondta, a kormány ígéretet tett, hogy a képviselői javaslatokat is vitára bocsátják, a gyakorlat azonban mást mutatott.

A táppénz maximális összege az egyéni vállalkozók esetében a betegszabadság első három napján jövőre a jelenlegi napi 10,58 euróról 14,51 euróra emelkedik. A negyedik naptól a táppénz lehetséges legmagasabb összege az alkalmazottak, illetőleg az egyéni vállalkozók számára is az idei napi 23,27 euróról napi 31,93 euróra emelkedik. Maximális összegű táppénzre azok jogosultak, akiknek az idei bruttó bére legkevesebb 1 766 euró.