Már eddig több mint 43 ezer érdeklődő jelentkezett a Jaguar Land Rover 2018-ban megnyíló új szlovákiai gyárában létrejövő mintegy 2800 munkahely betöltésére – közölték a szlovák Munka, szociális és családügyi központ adatait.

A brit autómárka Nyitrán építendő gyáráról szóló beruházási szerződést tavaly decemberben Pozsonyban írták alá a szlovák kormány és a 2008-tól az indiai Tata Group tulajdonában lévő cég képviselői.

A nyitrai üzem – amely már a negyedik Szlovákiában működő autógyár lesz – a tervek szerint 2018-ban kezdi meg a gyártást, a beruházásnak köszönhetően 2800 új munkahely létesül.

Az autógyárban létrejövő új munkahelyek iránt érdeklődők tavaly év vége óta regisztrálhatnak, a regisztrációs íveket eddig 43 653-an töltötték ki. Ez a szám több mint tizenötszöröse a betölthető új munkahelyek számának és egyidejűleg arra is utal, hogy az üzemnek vélhetően nem kell szembenéznie a némely elemzők által korábban jelzett munkaerőhiánnyal.

A Jaguar Land Rover a jövő évben kezdi el leendő alkalmazottai kiválogatását nyitrai üzemébe, az ott állást keresők száma addig várhatóan még tovább nő.

Az 1,1 milliárd fontos beruházásból megépülő nyitrai üzem gyártószalagjairól a tervek szerint már 2018-ban 150 ezer gépkocsi gördül majd le. Egy ilyen gyártási eredmény mellett a Szlovákiában készülő gépkocsik száma jelentősen túllépheti a jelenleg a gyártáskapacitás határának tartott évi egymilliót, amelyet a jelenleg működő három autógyár – a pozsonyi VW, a nagyszombati PSA és a zsolnai Kia – már tavaly elért.

MTI/Starovic Tibor, Pozsony