Szlovákia mindazon feltételt teljesíti, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az Európai Unió magjához tartozzon – mondta Robert Fico kormányfő.

A szlovák kormányfő az eredményeket az Ausztriával és Franciaországgal szerdán Salzburgban tartandó tanácskozásán is be akarja mutatni. Fico úgy véli, hogy nemzetállami érdek az európai maghoz való tartozás – írja a hirek.sk.

„Egyszerűen jól megy az ország dolga. Nehezen kérdőjelezhetők meg a számok. Teljesítjük azt a két-három feltételt, amelyek az uniós maghoz való tartozás feltételei lesznek, és van mit felkínálnunk azoknak az országoknak, amelyek szintén a maghoz akarnak tartozni” – szögezte le a kormányfő keddi sajtótájékoztatóján.

Kiszámította, hogy a 2012-es évvel szemben, a szlovák gazdaság teljesítménye 15 százalékkal nagyobb. „Idén is sikeres a gazdaságunk, s annak terén 3,3 százalékos növekedést kellene elérni. Ezt a második negyedév utáni fejlődéssel kapcsolatos számok is igazolják. Szlovákia, a Cseh Köztársaság, Lengyel- és Magyarország az európai gazdaság „vontatói” – mondta.

A reálbérek az utóbbi négy évben 3 százalékkal nőttek. „A munkanélküliség már nem Szlovákia legnagyobb problémája, történelmi minimumon van” – közölte Fico.